Londoni Olimpia

Kiss Balázs magasra teszi a lécet

Akár hat kötöttfogású birkózónk is ott lehet Londonban

  • Jocha Károly

Sikertelen Európa-, majd világbajnokságon van túl a kötöttfogás 2009. évi, 96 kilós birkózó világbajnoka, Kiss Balázs (képünkön), aki ennek ellenére igen jókedvű. Az ok: a Nemzetközi Sportdöntő Bíróság (CAS) ugyanis a közelmúltban felmentette az egyéves eltiltása utókövetkezményeitől, így elvileg ő is kijuthat a londoni olimpiára.

Kiss Balázs, birkózó a londoni olimpiára készül- Nagyon hosszú és nehéz út áll előttem, mégis rendkívül boldog vagyok, hogy a döntés értelmében a legnagyobb cél elérése érdekében birkózhatok, fokozhatom erőfeszítéseimet - summázta az alaphelyzetét a BVSC sportolója. - Kilenc éves korom óta csak és kizárólag az foglalkoztat, miként lehetek még jobb és eredményesebb birkózó. Nagyon sok embernek tartozom köszönettel, de közülük is kiemelném Hoffmann Gézát, Ubrankovics Zoltánt és fivérét, Csabát, majd a jelenlegi klub- és válogatottbeli edzőmet, Takács Ferencet, aki szintén tősgyökeres vasutas.

-  Ön nem tartozik a legszerencsésebb versenyzők közé, hiszen több évet is ki kellett hagynia különböző sérülések miatt, legutóbb pedig ez a most véget ért eltiltás nehezítette a dolgát.

- Pedig minden oly szépen indult, hiszen 15 évesen serdülő világbajnoki aranyérmet szereztem, majd ifjúsági, később junior Európa-bajnok lettem, csak a junior világbajnoki elsőség nem jött össze - ott másodikként végeztem. Ám húsz éves koromig már két szezont is ki kellett hagynom, majd 2005-ben részben deréksérülés,    részben pedig a súlycsoportváltás miatt nagyon szerény évem volt.

- Közben már egy olimpiáról is lemaradt.

- Miután 2003-ban a felnőtt Vb-n tizenegyedik lettem, s csak az első tíz kvalifikálta magát Athénre, így csak nézhettem a versenyeket. 2008-ban sem jártam több szerencsével, mivel 2007-ben megint egy hellyel maradtam le a pekingi részvételről, majd Virág Lajosnak sikerült kijutnia a kínai fővárosba. Így most - amennyiben nem ment fel a CAS - már a harmadik, olimpiai szereplési lehetőségről maradtam volna le. 

- Bár még csak huszonkilenc éves lesz januárban, azért ez mégis sok lett volna. Most, hogy megnyílt a lehetőség, mi mindent tesz a cél érdekében?

- Szerencsére a szabályok valamelyest jobbak a korábbi években alkalmazottaknál. Így van esélyem arra, hogy az átlagot meghaladó állóképességemmel felőröljem riválisaim ellenállását. Kedvenc jelmondatom „Fegyverem a gyötrés!”, s ezt a gyakorlat általában igazolni is szokta. Ugyanis minél tovább tart egy mérkőzés, annál nagyobbak az esélyeim a győzelemre.

- A kontinens bajnokságon bordatörés miatt kellett visszalépnie, a világbajnokságon pedig akció nélküli meccsen hozták ki a haza pálya előnyét élvező török versenyzőt győztesnek. Így most elég nehéz alaphelyzetből készülhet a tavaszi, utolsó három, kvalifikációs megméretésre.

- Decemberben megszerzem a második diplomámat a Vendéglátóipari Főiskolán, utána végképp csak a birkózás tölti ki az életemet. Áprilisban három, egymást követő héten Bulgária, Kína, majd végül Finnország lesz a helyszíne a mindent eldöntő vetélkedőknek, ahol két, három és megint három olimpiai indulási kvóta sorsa dől majd el. Azt fizikailag kizártnak tartom, hogy mindhárom országban szőnyegre álljak. Így amennyiben Bulgáriában nem sikerülne az első kettő közé bekerülnöm, úgy a két héttel később, Finnországban esedékes viadalra koncentrálnék.

- A magyar kötöttfogásúak eddig két kvótát szereztek. Mit gondol, hány birkózónk lehet majd ott a görög-római fogásnem olimpiai küzdelmein?

- Úgy gondolom, hogy Módos Péter és Deák Bárdos Mihály mellé hármunknak - Lőrincz Tamásnak, Bácsi Péternek és nekem - van a legnagyobb esélyünk kijutni Londonba, de ha minden nagyon jól sikerülne, akár hatan is odaérhetünk.

- Ha eljut az angol fővárosba, milyen eredménnyel lenne elégedett?

- Azt tartom, mindig tegyük magasra a lécet! Márpedig engem igazán csak az olimpiai aranyérem tudna kielégíteni!

Kép és szöveg: mob.hu / Jocha(Press) Károly