WTA-világbajnokság

Azarenka fölényesen győzte le Li Nát és bejutott az elődöntőbe

  • VNA

Viktorija Azarenka két sima szettben győzött csütörtökön a kínai Li Na ellen a női teniszezők 4,9 millió dollár összdíjazású, isztambuli WTA-világbajnokságán, és ezzel - elsőként a mezőnyből - bejutott az elődöntőbe.

Elsőként a fehérorosz Viktorija Azarenka jutott be az Isztambulban zajló női tenisz világbajnokság elődöntőjébe, miután csütörtökön kora este a második csoportmérkőzését is megnyerte. A sorozatban hetedik meccsét nyerő Azarenka ezzel visszavágott a kínai Li Na-nak, akitől az Ausztrál Openen és a Roland Garroson is két sima játszmában szenvedett vereséget idén. A fehérorosz játékos remek alapvonal ütéseivel végig ellenőrzése alatt tartotta a játékot és fölényes, 6-2, 6-2-es sikert aratott a 92 percig tartó találkozón. Érdekesség, hogy Li Na kétszer annyi nyerő ütést (18-9) ütött, mint ellenfele, de sok hibájának (itt 39-17 volt az ő javára a statisztika) köszönhetően esélytelen volt a szoros mérkőzésre is.

Azarenka jutott be elsőként a legjobb négy közé

"Li-nek nagyon jók az adogatás fogadásai és szereti azt, ha ő irányíthat. Éppen ezért próbáltam meg azt, hogy jól adogassak az elején és elejét vegyem annak, hogy előnybe kerüljön. Fantasztikus az isztambuli közönség, amely mindig jobb játékra sarkall" - nyilatkozta a találkozó után Azarenka. Mivel szerdán ugyanilyen arányban Samantha Stosurt is legyőzte, így két találkozóból szerzett két győzelemmel áll a csoportban és már biztosan ott van az elődöntő mezőnyében. A csoportkör utolsó fordulójában majd Li és Stosur éppen egymás ellen játszik és az ő párharcuk győztese lesz a csoport másik továbbjutója. Az ausztrál tűnik ebben a párosításban esélyesebbnek, aki eddig mind az öt találkozásuk alkalmával legyőzte a kínait, igaz legutóbb már csak döntő játszmában.

WTA-világbajnokság
Fehér csoport
Viktorija Azarenka (fehérorosz, 4.)-Li Na (kínai, 5.) 6:2, 6:2
A csoport állása
1. Viktorija Azarenka 2 pont
2. Samantha Stosur (ausztrál, 7.) és Li Na 1-1
4. Marija Sarapova (orosz, 2.) 0