NOB

Máris eldőlt, hogy ki váltja Jacques Rogge-ot 2013-ban?

  • MTI

Már eldőlt, hogy ki lesz a 2013-ban távozó Jacques Rogge utódja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki posztján - legalábbis ezt mondta szerdán Mario Vazquez Rana, a NOB végrehajtó bizottságának tagja.

"Azt ne kérdezzék, kiről van szó" - fűzte hozzá a mexikói sportdiplomata.

A 69 éves Rogge mandátuma 2013 szeptemberéig szól. A belga sportvezető 2001 óta vezeti az ötkarikás szervezetet, amelynek szabályzata szerint nem szállhat harcba újra a posztért.

Lehetséges utódjaként a német alelnököt, Thomas Bachot, a Puerto Ricó-i Richard Carriont és a marokkói Naval el-Mutavakelt emlegetik. Utóbbi az első nő volt, aki egy túlnyomóan muszlim vallású ország képviselőjeként győzött olimpián, nevezetesen az 1984-es Los Angeles-i játékokon, 400 méter gáton.

A Rogge-hoz közel álló Rana ugyanakkor azt sejtette, hogy az új elnök nem ebből a trióból fog kikerülni.

"Azt hiszem, kiszélesíthetjük ezt a kört" - fogalmazott Rana, aki a következő elnökválasztáskor már nem lesz a NOB tagja, mivel átlépi a 80 éves korhatárt.