London 2012

Júliusban kettős válogatott meccsel ünnepelnének a britek

A brit futballválogatott olimpiára való visszatérését barátságos női és férfi válogatott mérkőzésekkel kívánja megünnepelni az angol sportági szövetség (FA).

A szerdai bejelentés szerint valamikor 2012 júliusában, valószínűleg a birminghami Villa Parkban, ugyanazon a napon lépne pályára mindkét együttes egyelőre még ismeretlen riválisokkal szemben.
   
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vonatkozó szabályzata alapján a jövő évi játékoknak otthont adó Londonon kívül lehet csak lebonyolítani ilyen jellegű felkészülési mérkőzéseket, illetve nem lehet számításba venni a további ötkarikás helyszíneket, a manchesteri Old Traffordot, a glasgow-i Hampden Parkot és a cardiffi Millennium Stadiont sem.
   
Brit férfiválogatott - amatőrcsapatként - negyven éve szerepelt olimpiai selejtezőben, de nem jutott ki a müncheni tornára. Az egyesített válogatott 52 év elteltével lehet ott a játékokon. Női csapat először indul. A férfi válogatottat Stuart Pierce, a nőit Hope Powell irányítja majd.
   
A Brit Olimpiai Bizottság júniusban jelentette be a közös futballcsapat indítását, a hírt az önállóságát féltő skót, walesi és északír szövetség nem fogadta kitörő lelkesedéssel.