Profi boksz

Tavoris Cloud lesz Erdei Zsolt következő ellenfele?

A korábbi hírekkel ellentétben úgy tűnik, hogy nem a kazah származású Beibut Shumenovval, hanem az amerikai Tavoris Clouddal fog megmérkőzni a korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú magyar világbajnok.

Tavoris Cloud 29 éves amerikai profi ökölvívó
Már régóta folynak a találgatások és a híresztelések arról, hogy vajon ki lesz Erdei Zsolt (33-0, 18 K.O.) következő ellenfele. Egy korábbi interjújában Madár elmondta, hogy számára az „álomellenfél” az a Bernard Hopkins (52-6-2, 32 K.O.) lenne, aki a napokban kapta vissza a vitatott körülmények között elvesztett világbajnoki övét. Mivel a „Hóhér” mindössze kilenc nappal ezelőtt lépett szorítóba az őt szabálytalanul legyőző Chad Dawson ellen (a Golden Boy Promotions által benyújtott fellebbezés után hivatalosan technikai döntetlennel ért véget a találkozó), ezért nem valószínű, hogy márciusnál korábban ismét a kötelek közé vetné magát a veterán világbajnok. Erdei azt is leszögezte, hogy lehetőleg még decemberben szeretne bunyózni, ugyanis az edzésmunka erre az időszakra lesz kiélezve.

A közelmúltban több olyan hír is napvilágot látott, amely szerint a magyar öklöző a kazah származású, WBA világbajnoki címet birtokló Beibut Shumenovval (12-1, 8 K.O.) fog megmérkőzni egy decemberi gálán. Ennek ellenére a legfrissebb, egyelőre meg nem erősített információk alapján úgy tűnik, hogy Erdei nem WBA-övért, hanem az IBF-címért fog megküzdeni a Don King által promotált, 29 esztendős Tavoris Clouddal (23-0, 19 K.O.). A gála várható időpontja december 31. lesz, amikor is a főmérkőzés a szintén Don King által támogatott, nagyváltósúlyú vb-övet birtokló Cornelius Bundrage és a Lou DiBella védencének számító Deandre Latimore között fog zajlani. Nem mellékesen meg kell jegyezni, hogy DiBella egyben Madár promótere is, aminek köszönhetően jó esély kínálkozik arra, hogy megállapodás szülessen egy Erdeit megillető címmérkőzésről.