Női kézilabda

Nehéz meccsen nyertünk Fehéroroszországban

  • MTI

Óriási lépést tett az Európa-bajnoki kijutás felé a magyar női kézilabda-válogatott, amely a selejtezősorozat vasárnapi játéknapján izgalmas mérkőzésen 28-25-re nyert a fehérorosz csapat otthonában. Karl Erik Böhn szövetségi kapitány együttese így két forduló után százszázalékos.

Eleinte Görbicz büntetőivel tartotta magát a magyar csapat, majd a fehéroroszok fantasztikus tíz percet produkáltak, és 2-3-ról előbb 6-3-ra, majd a 13. percre 8-4-re elhúztak. Aztán Herr vezérletével sikerült a védelmet megerősíteni, és megkezdte a felzárkózást Karl Erik Böhn együttese. A 18. percben, 9-8-nál a fehéroroszok időt kértek.

Vérten sérülése miatt állt a játék, a szélső ebben a szakaszban ráadásul gólerősnek is bizonyult, így különösen érzékenyen hatott lecserélése. Létszámfölényben még rövid időre átvette a vezetést a magyar csapat, ám a szünetig hátralévő időben a Ferencvárosban légiós kapus, Ambramovics pillanatai következtek, így a pihenőre a vendéglátó vonult kétgólos előnnyel.

A szünet után három magyar találat már a fordulatot jelentette. Lobahot kiállították, ám meglépnie nem sikerült a vendégeknek, hanem fej fej mellett haladt a két együttes, ráadásul Görbicz büntetőt rontott.

Szucsánszki és Tomori gyors gólját követően, 17-19-nél – éppen amikor negyedóra volt hátra – időt kértek a hazaiak. Szucsánszki kiállítása alatt nem esett gól, majd Szabó jóvoltából 17-20-ra alakult az állás, ám nem adták fel a hazaiak, akiknek jót tett a kapuscsere, mert Safonova két lövést is megfogott.

Ám a hajrában már nem volt ellenszer, mert a Görbicz vezérelte magyar együttes – főleg az irányító pazar passzaival – hengerelt, és a fehéroroszoknak erre nem volt válaszuk.

A mostani siker azt jelenti, hogy a magyarok az azeriekkel és a fehéroroszokkal szemben is jelentős előnyre tettek szert, és mivel a kvartettből a két legjobb jut majd tovább, a papírforma alapján a németek ellen a csoportelsőség lesz a tét.

A csoport másik mérkőzés Németország 34-16-ra legyőzte Azerbajdzsánt idegenben, így jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti az I.csoportot. A selejtezőből az első két helyezett jut ki a jövő évi, hollandiai kontinenstornára.

Európa-bajnoki selejtező
FEHÉROROSZORSZÁG-MAGYARORSZÁG 25-28 (14-12)
FEHÉROROSZORSZÁG: Abramovics, Safonova (kapusok), Artyukhovics 3, Dmitrijeva, Dronova 1, Drozdova 1 (1), Dubovcova 1, Jankovszkaja 5, Kotina 1, Kurchankova 4, Lisokh, Lobakh 6, Moroz 1, Nesteruk, Sztyepanova 2, Vaszilevszkaja. Szövetségi kapitány: Leonyid Brazinszkij.
MAGYARORSZÁG: Herr, Kiss Éva (kapusok), Bódi, Bulath 2, Görbicz 9 (4), Hornyák Á. 1, Kovacsicz 2, Kovács, Rérdei-Soós 2, Szabó 1, Szamoránsky 1, Szekeres, Szucsánszki 5 (2), Tomori 3, Vérten 2, Vincze. Szövetségi kapitány: Karl Erik Böhn.
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/1, ill. 7/6

 

 

 

 

 

 

 

Az állás
2. forduló után
1. Németország 4 pont (61-35)
2. Magyarország 4 (69-44)
3. Fehéroroszország 0 (44-55)
4. Azerbajdzsán 0 (35-75)