Európa Liga

Juhászék továbbra is hibátlanok - Grazban is nyerni tudtak

A Szabics Imrével felálló Sturm Graz nem tudott komoly ellenállást kifejteni az Anderlecht ellen, amely 2-0-ra nyerni tudott Ausztriában.

Szabicsnak nem sok babér termett - Fotó:AFP

Az első félidőben kevés helyzet adódott a csapatok előtt, de az Anderlecht már ekkor is fölényben futballozott. Játékosai gyorsabb ritmusban játszottak, mint a fásultnak tűnő graziak. A két együttes gól nélküli döntetlennel vonult az öltözőbe. A második játékrészben épp akkor kapott gólt a hazai együttes, amikor kezdte elkapni a ritmust. Gillet találat azonban megtörte a lendületet, egy percre rá a végig indiszponált Burgstaller kiállításával gyakorlatilag eldőlt az összecsapás. A brüsszeliek gólfelelőse, az argentin Suárez még meg is tudta duplázni az előnyt, így összességében megérdemelt győzelmet arattak Juhász Rolandék.

Európa Liga
L-csoport
Sturm Graz-Anderlecht 0-2
Graz: Čavlina - Dudić, Burgstaller, Ehrenreich, Weber - Kainz (Feldhofer (69.), Klem, Säumel, Wolf (Hölzl 79.) - Szabics, Bodul (Haas 65.)
Anderlecht: Proto - Wasilewski, Juhász, Kouyaté, Safari- Gillet, Biglia (Marecek 80.), Kljestan, Jovanović - Suárez (Fernando 86.), Mbokani (De Sutter 89.)
Gólszerző: Gillet (66.), Suárez (75.)
Kiállítva: Burgstaller (67.)

A mérkőzés részletes tudósítása

90+4. perc: Vége a mérkőzésnek! Az Anderlecht összességében megérdemelten nyerte meg a találkozót, mert helyzeteit jobban használta ki.

91. perc: Fernando talált be lesről Cavlina elképesztő bakija után, a játékvezető szabadrúgást ítélt kifelé.

89. perc: De Sutter is a pályán van már, ő Mbokani helyén játszik a hajrában.

87. perc: Fernando egyből egy helyzettel nyitott, de éles szögből leadott lövése levágódott.

86. perc: Fernando lépett pályára a második gólt szerző Suárez helyett.

86. perc: Suárez adott be egy labdát oldalról, de kifejelték a hazai védők.

84. perc: Az Anderlect most már nyugodtan passzolgat az emberhátrányban játszó Sturm ellen.

82. perc: Jovanovic kapott sárga lapot, mert nem várta meg a sípszót a szabadrúgásnál.

80. perc: Az Anderlecht is elkezdte a cseréket, Biglia helyett a cseh Marecek a pályán.

79. perc: Az osztrák válogatott Hölzl is pályára lép a vendéglátóknál, Wolfot váltja.

Az argentin támadó akárcsak az EL első két fordulójában, most is betalált.

75. perc: GÓÓÓL!! Suárez eldöntötte a meccset. Mbokani egy ellentámadás végén Feldhofer mellett remekül passzolt a kiugró Suárezhez, aki elvitte a kapus mellett a labdát és éles szögből jobbról a kapuba gurított.

75. perc: Wolf csavart a jobb oldalról középre egy labdát, de Haasnak nem volt esélye elérni.

73. perc: Nehéz dolga van a Sturmnak, hiszen emberhátrányban kellene gólt szerezniük, Szabics ugratja ki hosszan Haast.

70. perc: Biglia rántotta le Wolfot, amiért sárga lapot kapott.

69. perc: Feldhofer jött be Kainz helyére a hazaiaknál.

67. perc: A pocsék napot kifogó Burgstaller megkapta a második sárgáját egy rossz belépő után, így kiáll.

66. perc: GÓÓÓL!! Vezet az Anderlecht!! Cavlina rossz kidobása után Mbokani beadta a labdát, Jovanovic birkózott a védőkkel, Burgstaller nem rúgta el a játékszert, amire Gillet lecsapott és kapuba vágta a 7 méterről a felső léc segítségével.

65. perc: Bodul elhagyja a pályát, Mario Haas a helyén a Sturmban.

63. perc: Az eddigi legnagyobb Sturm-helyzet maradt ki: Weber passzolt Wolfhoz, akinek a beadását a hosszú sarkon Safari tudta menteni Bodul elől.

A második félidő eddig határozottan eseménydúsabb mint az első volt, de gól továbbra sincs.

59. perc: Szabics indította remek labdával a kilépő Bodult, aki elől azonban Juhász remek ütemben tudott becsúszva szerelni.

58. perc: A másik oldalon Gillet került helyzetbe, de éles szögből a kijövő Cavlináva pöckölte a labdát.

57. perc: Bodul gondolt egyet és kínálta meg Protót, aki másodszorra tudta csak megfogni a labdát.

55. perc: Kainzot állította meg lesen a játékvezető.

54. perc: A másik oldalon már Weber lőtt ballal 20 méterről, de Proto a középre tartó labdát magabiztosan fogta.

53. perc: Biglia szöglete után Mbokani fejelte kapuba a labdát, de Suárez lesen volt, így nem adta meg a játékvezető a találatot.

51. perc: Biglia adott be a jobb oldalról, de Cavlina simán lehúzta a labdát.

50. perc: A Sturm Graz kicsi feljebb tolta a védekezését, próbálják átvenni a játék irányítását, mivel a Lokomotiv nyert a csoport másik meccsén.

49. perc: Biglia ívelt távolról egy szabadrúgást a kapu elé, de nem jelentett veszélyt.

47. perc: Szabics passzolt a 16-os előterében Wolfhoz, de a lövésébe beleléptek a védők.

46. perc: Csere nélkül kezdődött el a második félidő.

Félidőben Livescore oldalunkon megnézheted, hogy áll a többi párharc az Európa Liga csütörtöki játéknapján.

45+1. perc: Vége az első félidőnek, az iramra nem lehetett panasz, de kevés igazi helyzet adódott a találkozón, az Anderlecht játszott némi fölényben.

45. perc: Jovanovic két embert kicselezett, a harmadikon azonban már nem sikerült átvinnie.

Rendkívül pontatlanul játszik mindkét csapat, amelyik előbb megnyugszik, az nyeri meg a mérkőzést.

43. perc: Szabicsot ezúttal Biglia választotta el a labdától szabályosan.

A félidő végére megélénkült a találkozó.

40. perc: Az Anderlceht védelme nem tudott felszabadítani, Kainz vehette célba a kaput, de beleléptek a 16 méterről leadott lövésébe.

39. perc: Jovanovic kapott remek labdát, észrevette az üresen meginduló Suárezt, akire azonban Cavlina kivetődött, ezzel odalett a nagy helyzet.

38. perc: Szabics lódult volna meg az Anderlecht térfelének közepén, de Safari könnyedén beérte és szerelte.

36. perc: Bodul bal oldali beadását Juhász fejelte ki gyönyörű mozdulattal.

34. perc: Egy szép akciót követően Suárez került helyzetbe, de ismét jól zárt az osztrák védelem.

33. perc: Mbokani lépett oda Säumelnek, szabadrúgás a Sturm javára.

30. perc: Járatják a labdát Juhászék, de nehezen jutnak előre.

A hazaiak szakvezetője, Franco Foda a plafonon van Burgstaller sokadik rossz megmozdulása után.

28. perc: Egy eladott labda után Suárez kényszerítőzött Gillet-vel, majd 20 méteres lövését védte Cavlina.

26. perc: Az oldalvonal mellett Suárez vitte el Kainz mellett a labdát, aki buktatta, szabadrúgás a brüsszelieknek. Biglia pontrúgása után Mbokani rontotta el a lehetőséget.

25. perc: Mbokani passzolt Jovanovichoz, aki Suárezhez továbbított, ő pedig 18 méterről középről lőtt, de Klemről levágódott a lövés.

23. perc: A gólvágó Suárez is besárgult, miután kézzel próbált továbbvinni egy labdát.

22. perc: Säumel csavart be jobb oldalról egy szabadrúgást veszélyesen, de végül Juhászék fel tudtak szabadítani.

21. perc: Ehrenreich röviden adott haza, Cavlina alig tudott felszabadítani a rá támadó belga támadó elől.

19. perc: Burgstaller most már megkapja a sárga lapját, ezúttal Suárezbe rúgott bele.

17. perc: Wolf húzta meg a bal oldalon, de nem tudta beadni a labdát Safari mellett, sőt kirúgással jöhetett a belga együttes.

15. perc: Mbokani került a földre Burgstaller becsúszása után, a játékvezető előnyszabály ítélt, de odalett a lehetőség.

13. perc: Komoly lehetőség az Anderlecht előtt! Jovanovic passzolt remekül a jobb oldalon egyedül álló Gillet-hez, aki azonban 17 méterről kapu fölé emelte a labdát.

12. perc: Kouyaténak volt dolga a védelem tengelyében, de megoldotta a feladatot.

10. perc: A vendégek játszanak fölényben, Szabicsék eddig sündisznóállásban védekeznek.

8. perc: Gillet ugratta remekül a bal oldalon meglépő Suárezt, akinek a középre adását Jovanovic átvette, de beleléptek a kapura lövésébe.

Az Európa Liga csütörtöki játéknapjának összes mérkőzését Livescore oldalunk segítségével nyomon követheted!

6. perc: A belga együttes védője, Safari remek szereléssel hatástalanította az osztrákok akcióját.

4. perc: Suárez harcolt ki szögletet. Biglia sarokrúgása azonban veszélytelen volt.

3. perc: Juhászék nyugodtan passzolgatnak hátul, nem támadnak le a Sturm Graz támadói.

1. perc: Szabics kevergetett a bal oldalon, de Kouyaté elválasztotta a labdától.

18:59: Szabics Imre a Sturm Grazban, Juhász Roland pedig a vendégeknél a kezdőcsapatban szerepel.

18:55: Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára elkezdődik a Sturm Graz-Anderlecht mérkőzés az  Európa Liga L-csoportjának 3. fordulójában.