A futballban a 10-es meznek mágikus erőt tulajdonítanak a szurkolók, általánosan elfogadott, megcáfolhatatlan tény, hogy mindig a legjobb, a legügyesebb játékosé lesz ez a trikó. Pedig kezdetben nem is lehetett válogatni, a 10-es alapjáraton a balösszekötőnek járt, így jött ki ugyanis a számozás – a számok akkoriban még igencsak pontosan mutatták, hogy ki milyen poszton játszik. Isteni szerencse tehát, hogy Puskás, vagy épp Pelé pont balösszekötőt játszott, a két zseni ténykedése után már magyarázni sem kell, honnan ered valójában a tízes mez legendája.
Az idők később persze változtak az ún. numbering (vagyis a rendszer, melyben a számozás posztokat is jelöl) eltűnt, a 10-es mezhez kötődő misztikus erőtér azonban maradt, a csapatok többnyire a legjobb támadójátékosuknak, az irányítónak, vagy épp a karmesternek adták a legendássá váló trikót. Ezzel a mezzel forrt össze Diego Maradona, Rui Costa, Francesco Totti, Zico, Michel Platini, Robby Baggio, vagy éppen Zinedine Zidane neve is.
A trend azonban mostanság kezd a visszájára fordulni, egyre több helyen látni, hogy olyanok hordják a 10-est, akiken jó húsz évvel ezelőtt még hangosan kacagtunk volna, ha ki merészelnek futni ebben a szerelésben a pályára. Fájó ezt kimondani, de a legenda kezd elhalványulni…
Íme az a 10 játékos, akinek soha nem szabadott volna 10-esben kifutni a pályára:
10. John Carew (norvég, Aston Villa)
Első hősünk alapjaiban rengeti meg a 10-es dresszhez köthető tézisek szinte mindegyikét: se nem ügyes, se nem gyors, mostanság pedig ereje is megkopni látszik. Fénykorában persze bevágott azért néhány szép gólt, de ugyan, kinek lett volna mersze másfél évtizeddel ezelőtt egy botlábú toronydarura aggatni a 10-est? Szerencsére nem sokáig viselte, ma a West Ham futballistájaként inkább a 11-est preferálja, mindenki nagy megkönnyebbülésére.
9. Hugo Viana (portugál, válogatott)
Nála legalább annyi stimmel, hogy irányító, szervező típusú játékos, bár azt meg kell vallani, nem éppen a legjobb fajtából. 2002-ben még másképpen nézet ki, a Sportingtól rekordösszegért igazolt át Newcastle-be, ott viszont megrekedt a karrierje, rövid úton visszasomfordált szülőhazájába. Csodák csodájára nemhogy kivitték a 2006-os vb-re, de még a 10-es mezt is rá merték adni, egy olyan keretben, ahol egyszerre szerepelt Luis vFigo, Cristiano Ronaldo és Deco is. Kétszer játszott csereként, sokat nem tett hozzá az elért negyedik helyhez, bár azt talán illik megjegyezni, hogy az angolok elleni büntetőpárbajban kihagyott egy tizenegyest.
8. Oliver Neuville (német, válogatott)
Jól mutatja az idők változását, hogy a 2006-os vb-n, és a 2008-as Eb-n sem volt nála érdemesebb ember a német válogatott tízes dresszére – bár az is lehet, a fiatalok tiszteletük jeléül mondtak le a mágikus dresszről a 35 éves veterán számára. Neuville egyébként nem volt rossz játékos a maga idejében, a 2002-es világbajnokságon még a gólokat is egészen szépen rugdosta, de könyörgöm, egy olyan országban ahol korábban Günter Netzer, Wolfgang Overath, vagy éppen Lothar Matthäus viselte a mágikus trikót, azért lehetne tartani egy bizonyos szintet…
7. José Antonio Reyes (spanyol, válogatott)
A 2006-os vb valóságos purgatóriumnak számított a 10-es mez szempontjából, no persze nem mintha Reyes rossz játékos lett volna, de alig jutott játéklehetőséghez a világbajnokságon. Ráadásul amikor pályán volt, akkor is rosszul játszott, érthetetlennek látszott miképpen bújhatott bele éppen ő a legendás trikóba, mikor a spanyol keretben ott volt Raúl, Villa, Torres, Xavi, vagy éppen Fabregas is. Persze, ha Reyes beteljesítette volna azt az ígéretet, amit még sevillai időszakában láttak bele a szakemberek, senki sem szólna egy szót sem…
6. Ruud van Nistelrooy (holland, Manchester United)
A mögöttünk hagyott évtized talán legnagyszerűbb góllövő csatára, egy igazi, hamisítatlan poacher, aki zsákszámra döntötte a rekordokat a Manchester United – nem, nem a kilences, hanem a tízes mezében. Kicsit furcsán mutatott benne, annyi szent, bár védhető az álláspont, hogy abban a Unitedben nem volt igazi karmester, vagy irányító, talán Paul Scholes érdemelte volna meg jobban nála, de vörös fedezethez addigra már egészen hozzánőtt a 18-as dressz. A Unitedes történetnél sokkal durvább, hogy a 2004-es kontinensbajnokságra a válogatottban is megkapta a hátára a legendás számot, holott a keretből Clarence Seedorfon, Rafael van der Vaarton, Wesley Sneijderen, vagy éppen Arjen Robbenen is jobban mutatott volna.
5. Lassana Diarra (francia, Real Madrid)
Valamit nagyon tudhat a srác menedzsere, a Chelsea, és az Arsenal után ugyanis a Real Madridhoz is betukmálta védencét – igaz, itt végül szemtanúi lehettünk, amint világklasszis védekező fedezet válik belőle. Rejtély, hogyan tudott egyáltalán a 10-es mez közelébe férkőzni, pláne úgy, hogy a csapatnál csak úgy hemzsegnek a sztárok: Kaka, Ronaldo, Benzema vagy épp Di Maria is szívesen rohangálna fel alá egy jókora 10-essel a hátán. Apró vigasz, hogy idénre változott a helyzet, a blancók legendás, habfehér tízese lekerült a Mourinhóval összebalhézó Lass mezéről, és a viselésére jóval érdemesebb Özilére került át. Van igazság a Földön, na.
4. Nicola Berti (olasz, válogatott)
Emlékszik rá, valaki? Na, ugye, hogy nem. Pedig egy hazai rendezésű világbajnokságon viselte a squadra azzurra 10-es szerelését, igaz, többnyire nem a pályán jeleskedett, hanem a szurkolók idegeivel játszott. Szereplésének értéken ráadásul tovább rontott, hogy a hatalmas megdöbbenésre a 15-ös dresszt megkapó Roberto Baggio viszont brillírozott…
3. Sidney Govou (francia, válogatott)
A 2008-as Európa-bajnokságon a francia válogatott gyakorlatilag összeomlott, a teljesen alkalmatlan Raymond Domenech botrányos keretet hívott össze, kimaradt az akkoriban remeklő David Trezeguet és Sebastian Frey, közben viszont meghívót kapott a majd’ mindenki számára ismeretlen Bafetimbi Gomis. A végeredmény: nulla győzelem, egy megszerzett pont, kiesés már a csoportkörből. Az, hogy ennek ellenére Sidney Govou 10-es meze volt a legzavarbaejtőbb momentum a gallokkal kapcsolatban, sokat elmond a helyzetről…
2. Andrij Voronyin (ukrán, Liverpool)
Egy-két évvel ezelőtt valósággal hemzsegtek az olyan játékosok a vörösök keretében, akin jóízűen nevetett a teljes sportsajtó – miközben a szurkolók már akkor elkezdték a fejüket a falba verni, ha hozzájuk került a labda. David N’Gog, Lucas Leiva, Andrea Dossena, vagy Philip Degen viszont legalább nem volt annyira bolond, hogy hivalkodásból a 10-es mezt öltse magára; tudták ugyanis, hogy magasról lehet a legnagyobbat esni. Voronyinnal ez viszont annak rendje és módja szerint megtörtént: csatárként sikerült elérnie a remekül csengő 38 meccs/6 gólos mutatót, súlyosbítva ráadásul az egészet egy jókora tízessel a hátán. Nem csoda, hogy szinte bottal kergették el a csapattól, manapság a Dinamo Moszkva szurkolói barátkoznak az ukrán és a tízes szerelés viszontagságos kapcsolatával.
1. William Gallas (francia, Arsenal)
Eleve ugye, mit keres egy középhátvéd hátán a 10-es mez? A gondok persze itt még nem érnek véget, Gallas ugyanis nem is az a kulturált fajta centerhalf, ha kell, bármelyik vele szemben érkező csatárt kifilézi annak rendje és módja szerint – közben egy jókora tízes díszeleg a hátán, így már meredekebb a sztori. Az viszont, hogy a derék franciának volt mersze Dennis Bergkamp visszavonulása után egyből kivetni a hálóját a legendás mezre, egyenesen pofátlan – fixa ideám és meggyőződésem, hogy vannak Arsenal drukkerek, akik képtelenek voltak végignézni azokat a mérkőzéseket, ahol Gallas „mocskolta be az ő Szent Dennisük áldott drága mezét”. Kíváncsiak lettünk volna természetesen az egykori kiváló holland labdarúgó véleményére, de őt lapzártánkig nem sikerült elérnünk. Lehet, hogy jobb is így?!