Bajnokok Ligája

Először nyert a CSZKA, először kapott ki a Trabzonspor

A harmadik forduló előtt nyeretlen orosz CSZKA Moszkva hazai pályán viszonylag könnyen legyőzte az addig veretlen Trabzonsport a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Doumbia duplájának és Cauna góljának köszönhetően a moszkvaiak utolérték aktuális ellenfelüket a B csoportban.

A lendületes játékot hozó első percekben helyzetek nem nagyon alakultak ki, a Trabzonspor első szöglete sikerült veszélyesre, Kacar fejelt kevéssel a rövid sarok mellé. A második komoly lehetőség is a vendégeké volt, de hiába mehetett Alanzinho egyedül Gabulov kapujára, a kapus tisztázni tudott előle, a szélső pedig így csak a hálóőrbe rúgott bele.

Doumbia, a CSZKA Moszkva csatára lő kapura a Trabzonspor elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen 2011 októberében

A CSZKA a 20. perc után kezdett belemelegedni a mérkőzésbe, először Dzagojev szabadrúgása okozott gólveszélyt. Az első gólt pedig Doumbia szerezte, Vagner Love sarkazása után ziccerből talált a törökök kapujába. (1-0)

A második félidő első részében a vendégek kerültek fölénybe, de az ő lehetőségeiknél sokkal veszélyesebbek voltak a hazai kontrák. Doumbia elől például Tolgának kellett nagyot mentenie egy alkalommal, de a 76. percben ő is tehetetlen volt, amikor Vagner Love jobbról ívelt középre, ott pedig Cauna teljesen egyedül belsőzhetett a hálóba. (2-0)

A lett játékos a 84. percben duplázhatott volna, de remek távoli kapáslövésével a bal oldali kapufát találta el. Helyette Doumbia jutott el két gólig, amikor a 86. percben rávezette Kacarra a labdát, és már úgy tűnt, a védő beavatkozása nélkül is hasra tud esni a labdába, de összekapta magát, megforgatta ellenfelét, végül pedig újabb ziccerből lőhetett az elsőhöz hasonló gólt. (3-0)

Bajnokok Ligája
B csoport
CSZKA Moszkva-Trabzonspor 3-0 (1-0)
gólszerzők: Doumbia (29., 86.), Cauna (76.)