NFL

Tom Bradyék az utolsó pillanatokban nyerték meg a Cowboys elleni rangadót - videó

A kora esti mérkőzések után került sor a New England Patriots és a Dallas Cowboys összecsapására, mely a Lions-49ers találkozó mellett a hatodik forduló legvártabb meccse volt. A Dallasnak létfontosságú lett volna egy győzelem, főleg annak tudatában, hogy az addig csoportelső Redskins kikapott az Eaglestől, és a csoport második helyére léphettek volna Tony Romóék, ha idegenben megtréfálják Tom Bradyéket.

Tom Brady, a New England Patriots irányítójának passzát igyekszik elkapni Victor butler, a Dallas Cowboys játékosa
Az eddigi fordulókban látottakhoz képest némi meglepetésül szolgált az, hogy a Patriots védelme alaposan összekapta magát. Dan Bailey első negyedben lőtt mezőnygólja után csupán a második negyed végén, fél perccel a játékrész előtt született meg a találkozó első és utolsó vendég touchdownja - ekkor Tony Romo, a vendégek irányítója passzolt Jason Wittennek a 6 pontért, Bailey pedig értékesítette az extra pontot rúgásból.

A következő két játékrészben ismét Bailey került reflektorfénybe. Bár a Patriots védelme a 20-30-as yard környékén megálljt parancsolt a Cowboysnak, negyedik próbálkozásnál nem féltek kihasználni a speciális egységeket, és a Dallas rúgója újabb két mezőnygólt szerzett, mellyel 16-13-ra megfordították a mérkőzés állását. A hidegzuhany 0:22-nél jött, amikor is a Patriots utolsó offenzívája Brady passzának köszönhetően touchdownban végződött - Aaron Hernandez húzta le a játékszert, majd Stephen Gostkowski rúgott egyet az extra pontért, és a Patriots az utolsó pillanatokban nyert 20-16-ra.


A vereség ellenére Tony Romo bizakodó volt a meccset követően: „Ez a csapat folyamatosan érik, és egyre jobb lesz, csupán győzelemmel kellene befejeznünk az ehhez hasonló mérkőzéseket.”

A Tampa Bay alaposan megleckéztette a Drew Breeszel felálló New Orleans Saintst. A múlt héten teljes csődöt mondó Buccaneers feltámadott hamvaiból, és Connor Barth négy mezőnygóljával, valamint két Josh Freeman TD-passzal 26-20-ra legyőzték a két évvel ezelőtti bajnokot. Drew Brees, a vendégek irányítója a hazaiak védelmét emelte ki, mint vereségük legfőbb okát:

„Úgy vélem nagyszerűen játszott ma a védelmük. Négyszer is elvették a labdát tőlünk, amivel sok meccset lehet nyerni. Vagy mondhatnám úgyis, hogy négyszer adtuk el. A tény, hogy az ilyen teljesítmény vereséghez vezet.”

A két csoportelső csatáját a Baltimore Ravens nyerte a Houston Texans ellen. Billy Cundiff sziporkázott: a hazaiak rúgójátékosa öt mezőnygóllal zárta a mérkőzést, emellett pedig Joe Flacco, a Ravens irányítója, valamint Ricky Williams ért el futással TD-t, amivel a végén 15 pontos különbség alakult ki: 29-14-re győzött a Baltimore, és megerősítette első helyét a csoportja élén.

Az Oakland 24-17-re győzte le otthon a Cleveland Brownst, és immáron ugyanannyi győzelmük van, mint a csoportelső San Diegónak, akik a héten szabadnaposak voltak, de rosszabb mutatójuk miatt továbbra is az AFC nyugati divíziójának második helyét bitorolják.

A játéknap utolsó mérkőzésén a Chicago viszonylag könnyedén nyert a Minnesota Vikings ellen. A találkozó legérdekesebb mozzanata Devin Hester 98 yardos futása lett, ami TD-ben végződött.

A vasárnap esti mérkőzések összefoglalóját itt elolvashatod.

NFL, 6. forduló
Oakland Raiders-Cleveland Browns 24-17
Baltimore Ravens-Houston Texans 29-14
Tampa Bay Buccaneers-New Orleans Saints 26-20
New England Patriots-Dallas Cowboys 20-16
Chicago Bears-Minnesota Vikings 39-10
Korábban:
Green Bay Packers-St. Louis Rams 24-3
New York Giants-Buffalo Bills 27-24
Cincinnati Bengals-Indianapolis Colts 27-17
Atlanta Falcons-Carolina Panthers 31-17
Detroit Lions-San Fransisco 49ers 19-25
Washington Redskins-Philadelphia Eagles 13-20
Pittsburgh Steelers-Jacksonville Jaguars 17-13
Később:
New York Jets-Miami Dolphins kedd 2:30