NB I

Csak a második félidőben álltunk megfelelően a mérkőzéshez - Prukner

A sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Zalaegerszeg 4-2-re kikapott Újpesten a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának vasárnapi mérkőzésén. A találkozó után Zoran Szpisljak játékosait dicsérte, Prukner László az egyéni hibák miatt kesergett.

"A legfontosabb, hogy három pontot szereztünk. Négy szép gólt rúgtunk, de sok lehetőségünk volt, nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Végig mi uraltuk a mérkőzést, nagyon büszke vagyok a srácokra. Remélem, hogy az idegenbeli győzelem is összejön a jövőben" – értékelt a találkozó után Zoran Szpisljak, az Újpest vezetőedzője az MTV-nek.

"Az Újpest nagyot küzdött, mi csak a második félidőben tudtunk úgy hozzáállni a mérkőzéshez, ahogy kell, két egyéni hiba megpecsételte a sorsunkat. A második félidőben feljavultunk, két gólt szereztünk, a tizenegyes maradjon a játékvezető dolga, az Újpest a második játékrészben is csak a mi hibáinkból tudott gólt szerezni, úgy vélem, magunkat vertük meg ma" – mondta Prukner László, a ZTE trénere.