Asztalitenisz Eb

A Tóth Krisztina, Póta Georgina duó bronzérmet nyert

  • MTI

A Tóth Krisztina, Póta Georgina duó - csakúgy, mint tavaly - bronzérmet szerzett a párosversenyben a lengyelországi Gdanskban zajló asztalitenisz Európa-bajnokságon. A magyar kettős a szombati elődöntőben a román Daniela Dodean, Elizabeta Samara egységtől kapott ki nagy csatában, 4-3-ra.

Az első szett villámgyorsan a riválisé lett, a folytatásban azonban már a magyarok akarata érvényesült. Előbb szoros csata után egyenlítettek, majd a harmadik játszmát simán hozták, így máris náluk volt az előny. A negyedik felvonás ismét kiegyenlített küzdelmet hozott, hol az egyik, hol a másik fél vezetett, de a végén ismét a szettlabdákat is hárító magyarok örülhettek, akik így karnyújtásnyira kerültek a döntőtől. A 2009-ben győztes, tavaly pedig - a 2008-ban aranyérmes magyarokhoz hasonlóan - bronzérmes román kettős az ötödik játszmában szépíteni tudott, s ez elbizonytalanította Pótáékat. A folytatásban sokat hibáztak, fáradni látszottak, így odalett a kétjásztmás előny, és következhetett a döntő szett. Ebben pillanatok alatt 0-3 lett "oda", így Téglás Péter szövetségi kapitány időt kért, de ez sem használt: az ellenfél biztos kézzel gyűjtögette pontjait, a magyarok pedig csak futottak az eredmény után. A románok 10-3-nál hét meccslabdához jutottak, s négyet ugyan elpuskáztak, az ötödiket viszont már beütötték, így ők jutottak a fináléba.  

A 17:15 órakor kezdődő döntőben a címvédő Ruta Paskauskiene, Okszana Fagyejeva fehérorosz, orosz kettős lesz Dodeanék ellenfele.

A két magyar játékos - aki korábban a csapat tagjaként is bronzérmet szerzett a viadalon - kora délután az egyes negyeddöntőjében is asztalhoz áll: Póta a holland Li Jiaóval, Tóth pedig a német Irene Ivancannal néz majd farkasszemet.

Asztalitenisz Eb
Női páros, elődöntő
Daniela Dodean, Elizabeta Samara (román)-Tóth Krisztina, Póta Georgina 4-3 (7, -10, -6, -12, 7, 7, 7)
Ruta Paskauskiene, Okszana Fagyejeva (litván, orosz)-Li Jie, Jelena Tyimina (holland) 4-2 (5, 10, -6, 9, -7, 8)