NB I előzetes

Nagy meccs – nagy élvezet

Loki-ETO csúcsrangadó Debrecenben

  • Göbölyös János

Két hét szünet után folytatódik az OTP Bank Liga. A 12. forduló első mérkőzése az ősz rangadója lehet, hiszen az éllovas, hazai pályán eddig százszázalékos Debrecen a tőle egy ponttal kevesebbet gyűjtő Győrt fogadja.

Már megint egy olyan mérkőzés, amelyiken a szurkolók a jelenleginél kétszer nagyobb stadiont is megtöltenének. Jó az ilyet leírni, bár gyanítom, hogy a debrecenieknek elegük van már abból, hogy lassan egy évtizede ,,épül” az új aréna – gondolata. Az aktuális, de végül sikertelen Eb-pályázataink mindegyike tartalmazott egy cívis városbeli létesítményt, ám mivel ez az út, mármint a nevezésünk mindannyiszor vakvágányra vezetett, maga a csapat, a Loki kényszerítette ki a döntést bajnoki címekkel, kupagyőzelmekkel, BL-, és Európa Liga-szereplésekkel. Most ott tartunk, hogy egy-két éven belül talán valóra válik az álom, és nem a Nagyerdő környező fáira kell jegyet venni annak, aki rangadóra kíváncsi. Merthogy szombat délután közel tízezren szoronganak majd a lelátókon – közöttük nyolcszáz győri szurkoló -, azért, hogy a helyszínen élvezhessék a magyar első osztályú bajnokság két kiemelkedően legjobb csapatának mérkőzését.
OTP Bank Liga 12. forduló
Debreceni VSC–Győri ETO
Debrecen, 10.15., szombat, 15.00
TV: Sport1 Vezeti: Bognár Tamás (Erős G., Lémon O.)
Hathárom-tipp: 1
De vajon valóban élvezet lesz-e a látvány, vagy kioltja egymást a két sikeres taktika? Ha a számokból indulunk ki, akkor a győrieknek áll a zászló. Az eddigi 73 meccsen 26-szor ők nyertek, 24 döntetlen született, a debreceni győzelmek száma 23, és a gólok tekintetében is jobban állnak (107-99). Szoros tehát a verseny, ráadásul az elmúlt három évben a Loki egyszer sem tudta megverni az ETO-t. Legutóbb 2008 augusztusában sikerült ez, akkor sem Debrecenben, hanem Győrben. Azóta három hazai iksz és két idegenbeli vereség a DVSC mérlege, van tehát mit kozmetikázni a statisztikán.

Na, ez volt az a rész, ami a legkevésbé érdekli az érdekelteket, egyrészt a legutóbbi, áprilisi találkozójukhoz (1-1) képest mindkét csapat kisebb-nagyobb mértékben átalakult, a Lokit azóta már új edző irányítja, de ami a legfontosabb, ezúttal nem a középmezőnybeli jobb pozícióért, hanem a dobogós helyekért, a bajnoki címért megy a csata.,,Egy nagyon masszív csapatot fogadunk szombaton, a győriek védekezése mindig jól megszervezett, emellett jól játsszák a kontrát, vannak kiváló játékosaik, vagyis mindenképpen veszélyesek, nagyon kell majd figyelni, koncentrálni – vezette fel a rangadót Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a klub honlapján. - Ha ugyanazt tudjuk nyújtani, és olyan mentalitással lépünk pályára, mint eddig, akkor meggyőződésem, hogy meglesz a mérkőzés. Küzdelmes összecsapásra számítok, remélem, telt ház lesz, hiszen a gól mellett ez a futballmérkőzés lényege. A szurkolók mindig fontos szereplői egy meccsnek, sokat számít, ha jó a hangulat. A mi drukkereink eddig is tudtak segíteni a csapatnak, mert a buzdításukkal plusz erőt adnak minden játékosnak”.

A DVSC az előző fordulóban egy 5-0-ás Diósgyőr elleni sikerrel, a Győr pedig a Kecskemét 4-0-ás legyőzésével erősítette meg első illetve második helyét a táblázaton, és bár azóta két hét eltelt, a formában tartás minden bizonnyal egyik oldalon sem jelentett gondot. Ami az ETO számára kissé nyugtalanító lehet, hogy vendégként legutóbb Pakson a 6. fordulóban tudott nyerni, az azóta eltelt szűk két hónap alatt kétszer szerepelt idegenben, Kaposváron döntetlent játszott, Diósgyőrben kikapott, gólt pedig egyet sem szerzett. E két mérkőzés kapcsán aztán újra felerősödtek azok a hangok, miszerint a csapat sokszor túl nagy hangsúlyt fektet a védekezésre. Csertői Aurél az ilyen és ehhez hasonló kritikákat természetesen cáfolja, ezt tette most is az eto.hu-nak adott nyilatkozatában.,,Sokszor mondják, hogy a védekezésre fektetjük a hangsúlyt, de ez mindig függ az ellenféltől is – fogalmazott a győriek vezetőedzője. - Ha kell, a biztonságot helyezzük előtérbe, ha tudunk, akkor támadunk. Úgy is fogalmazhatnék, azért védekezünk, hogy tudjunk támadni. Nem csak rajtunk múlik, a másik csapat játékától is függ, hogy éppen miként futballozunk, de azért eléggé támadó szellemű gárda vagyunk”. Csertői szavait mi sem igazolja jobban, minthogy együttesének gólkülönbsége (14) a Debrecen után (18) a második legjobb a mezőnyben, azaz lehet, hogy olykor defenzívnek tűnik a játék, de az eredményessége elvitathatatlan.,,Egységes, nagyon jól felkészített csapat otthonába látogatunk – folytatta az edző. - A Debrecen keretét jó játékosok alkotják, csak pozitívumot tudok mondani ellenfelünkről. Tudjuk, hogy a Loki nagyon jó formában van, de úgy érzem, ez a megállapítás ránk is igaz. Küzdelmes, hajtós mérkőzésre számítok, mindenképpen szeretnénk eredményesek lenni. Szombaton sok szurkoló kísér el minket, ami nagyon szép lépés a részükről. Bizonyára jó hangulatot teremtenek majd, ezzel támogatnak bennünket, remélem, élünk is a lehetőséggel”.

S hogy miről dönthet a csúcsmeccs? Mivel messze még a bajnokság vége, semmiről. Maximum arról, hogy a félidőhöz közeledve tisztább képet kaphatunk arról, jelenleg melyik a legjobb magyar csapat. Azért ez sem semmi…

Forma-index*
(az elmúlt öt mérkőzés alapján)
ellenfél eredmény pontszám
DVSC      
Kaposvár(NBI) 1-1 1,25  
Diósgyőr(NBI) 5-0 2,00  
Mezőkövesd(LK) 6-0 1,00  
FC CFR(EN) 2-2 1,00  
Mezőkövesd(LK) 1-0 1,50  
Aktuális forma-index*   1,35  
GYŐR      
Videoton II(MK) 3-0 2,50  
Diósgyőr(NBI) 0-2 0  
Kecskemét(NBI) 4-0 2,00  
ZTE(LK) 1-1 0,75  
ZTE(LK) 3-1 1,00  
Aktuális forma-index*   1,25  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)