Sporttámogatás

A Fradi 550, az Újpest 367, a Vasas csak 12 milliót kap

Aránytalan állami pénzelosztás a fővárosi kluboknak

  • MTI
Címkék:

Az öt nagy fővárosi sportklub körülbelül 1 milliárd 281 millió forint közpénzt kap, ám ennek elosztása nem arányos, mert amíg például a Ferencváros 550 milliót kap, addig a Vasas 12 milliót.

A napilap kimutatása szerint az FTC, Bp. Honvéd, UTE, MTK, Vasas "ötösből" a legtöbb közpénz, mintegy 550 millió a Ferencvárosnak jut, ebből a népligeti bázis fenntartása nagyjából félmilliárd. Kubatov Gábor, az FTC elnöke nyilatkozatában kiemelte: a népligeti sportcentrumban elsősorban utánpótlás-nevelés folyik, így természetes, hogy az állam ebben segíti a klubot.

Az UTE körülbelül 367 millió forint közpénzből gazdálkodhat. Őze István újpesti klubigazgató jelezte: "Az úgynevezett rendszerváltáskor azok az egyesületek jártak jól, amelyek költségvetése automatikusan átkerült a helyi önkormányzatok büdzséjébe." Hozzátette: az UTE hálás lehet a IV. kerületi önkormányzatnak, amely olykor "erőn felül támogatja" a klubot.

"Vidéken nincs vita, hogy jut-e közpénz a sportra, Budapesten viszont ez sokszor nem is téma. (...) Egy megoldás van, a kormány döntsön úgy, hogy úgynevezett olimpiai sportközpontokat hoz létre, az egyik legyen Újpest, ezt finanszírozza, mi pedig garantáljuk, hogy olimpikonokat nevelünk."

A Vasas mintha mostohagyerek lenne a maga 12 milliós támogatásával. "Meglepődve hallom, hogy ilyen nagy különbségek vannak az önkormányzati és állami szerepvállalás területén az öt legnagyobb fővárosi klubnál, mert eddig azt hittem, hogy csak a fővárosi és vidéki egyesületek viszonylatában van eltérés az utóbbiak javára" - fogalmazott Markovits László, a Vasas SC elnöke.

Hozzátette: a sportklub számos szakosztályának sportbeli teljesítménye és eredménye, valamint az a tény, hogy három állami ingatlant tart fenn és fejleszt 2004 óta, nincsen összhangban a közpénzelosztási aránnyal. Markovits László az MTI-nek eljuttatott nyilatkozatában kiemelte: az aránytalanságokat feltétlenül orvosolni kell.

"Ez nem azt jelenti, hogy a többiektől sajnálnám vagy sokallnám a támogatást, sőt vélhetően e nélkül már nem működnének, ami elfogadhatatlan lenne. Mindannyian kiemelkedő munkát végzünk a sport területén, de ezt az aránytalanságot nem tartom igazságosnak, ráadásul ez a teljesítménytől független, szubjektív rendszer hosszú távon nem motivál senkit a hatékony működésre" - áll a Vasas közleményében.

Az MTK mintegy 85 millió forint közpénzt használhat fel. Farkas Ferenc ügyvezető elnök hangsúlyozta: a társaságiadó-kedvezményekből befolyó pénzekre várnak, ez rengeteget segíthet a klubnak, amely többek között szeretné saját kezébe venni és üzemeltetni a Hidegkuti Nándor Stadiont.

A 267 milliós közpénzt kapó Bp. Honvéd az egyetlen az öt nagy fővárosi klub között, amelyet minisztérium - a honvédelmi tárca - támogat. Ez az állapot a másik négy riválisnál már megszűnt. Molnár Imre, a klub ügyvezető elnöke jelezte: a HM a költségvetésük 25 százalékát állja, a többit nekik kell előteremteniük.

"Megdolgoztunk azért, hogy segítsenek bennünket. Ha minden jól megy, Londonban is 15-16 versenyzőnk áll rajthoz. A Honvéd a magyar sport kiemelkedő klubja, így aligha irigyel bennünket bárki is" - tette hozzá.