Dopping

A mexikói labdarúgók felmentésének Contador örülhet a leginkább

  • VNA

A fő doppinghatóság szakemberei is elfogadták a fertőzött hús teóriát, így felmentették a klenbuterollal „lebukó” öt mexikói utánpótlás labdarúgót.

A mexikói labdarúgók felmentésének Contador örülhet a leginkább

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) nem indít eljárást az idei U17-es labdarúgó világbajnokságon lebukott mexikói labdarúgók ügyében. A WADA az öt fiatal játékos esetében ugyanis elfogadhatónak tartotta azt az érvelést, hogy a tiltott anyag vélhetően az általuk elfogyasztott fertőzött marhahúsból került a szervezetükbe. A mexikói szövetség ugyan már korábban felmentette a labdarúgókat, a WADA azonban ezt a döntést előbb megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS), majd szerdai bejelentése értelmében ejtette a korábbi vádakat.

Az eset részletes tanulmányozás után a testület szakemberei ráadásul külön figyelmeztetést adtak ki az ebben a hónapban, szintén Mexikóban esedékes Pánamerikai Játékokon résztvevő sportolóknak is a nem megfelelő közegészségügyi helyzetre hivatkozva. „A FIFA egyik vizsgálata után a WADA illetékesei meggyőződtek róla, hogy komoly higiéniai problémák vannak Mexikóban. Ez egy közegészségügyi probléma, amelyet a mexikói kormánynak kell kezelnie” - áll a szervezet szerdán kiadott közleményében. Az eset azért is érdekes, mert a spanyol kerékpáros, Alberto Contador szintén az általa elfogyasztott fertőzött húsra hivatkozott, amikor szervezetében a tiltólistán szereplő klenbuterolt találtak. A mostani mexikói eset akár az ő ügyében is precedens értékű lehet, amelyben hamarosan szintén állást kell foglalnia majd a CAS szakembereinek.