Bulvár

Szexis ruhákat mutatott be Vadócz Krisztián felesége - fotó

A magyar válogatott középpályásának csinos felesége, Bajner Dóra két héten át keményen próbált a bemutató előtt.

Bajner Dóra a kifutón - Fotó: blikk.hu

Felesége divatbemutatóján töltötte a szabadnapját Vadócz Krisztián. A magyar válogatott középpályásának párja, Bajner Dóra két héten át keményen próbált a bemutató előtt.

"A svédek összességében megérdemelték a második helyet - mondta a holland NEC Nijmegen játékosa a Blikknek. - Az edzőtábor közben minden szabadnap jól jön, de a mostaninak azért is örültem, mert meg tudtam nézni Dóra fellépéseit. Remek délutánt szerzett nekem a feleségem."

Bajner Dóra megdolgozott a sikerért, tizennégy nap próbálás után szerdán került sor a bemutatósorozatra.

– Nehéz napokon vagyok túl, de megérte, hiszen minden tökéletes lett, tetszést arattunk - mondta a modell a bulvárlapnak. – Az pedig külön öröm, hogy a férjem is meg tudott nézni. Tiszta szívből szurkolok Krisztiánéknak, hogy verjék meg a finneket. A párom pozitív gondolkodású ember, a finnek veresége után sem kellett nagyon vigasztalni, mert előre nézett, és már arról beszélt, hogyan lehet nyerni kedden a Puskás stadionban."

Fotó: blikk.hu