Sportgazdaság

Vijay Mallya nem akar kiszállni a Force Indiából

  • VNA

Bár több sajtóhír is napvilágot látott ennek kapcsán, a Force India társtulajdonosa, Vijay Mallya cáfolja, hogy részesedése eladásán gondolkozna.

Az október végén sorra kerülő Indiai Nagydíj előtt ugyan nem a legjobb hírek érkeznek az Új-Delhi környékén épült új pályáról, a népes ázsiai ország más szempontból is bekerült a hírekbe a Formula-1-es világbajnokságon. Több internetes hírforrás ugyanis arról tudósított, hogy a dúsgazdag indiai üzletember, Vijay Mallya a Force India csapatában lévő érdekeltségei eladásán gondolkozik. „Teljesen alaptalanak ezek a híresztelések és mindenféle alapot nélkülöznek” - nyilatkozta egy pénteki sajtótájékoztatón Mallya, aki szerint nem véletlen, hogy a hírek alig három héttel az első Indiai Nagydíj előtt jelentek meg.

„Továbbra is csapatvezetőként irányítom majd a Force Indiát, nincsenek terveim arra vonatkozóan, hogy kiszállnék a sorozatból” - tette egyértelművé jövőbeni terveit az indiai tulajdonos, aki tehát nem tervezi azt, hogy megváljon a holland Michiel Mol-lal közösen birtokolt csapatban korábban megszerzett részesedésétől. A Force India csapat idén az Adrian Sutil - Paul di Resta versenyző párossal szerepel a világbajnoki sorozatban és folyamatosan lépdel felfelé a rangsorban. A csapat idén már 48 pontot szerzett, így a konstruktőrök pontversenyében a hatodik helyet foglalja el. A Force India csapatot Mallya és Mol 2007 októberében hozta létre, amikor az egykori Spyker csapat felvásárlásával kerültek be a Száguldó Cirkuszba.