Haladás

Az önkormányzat marasztalná Aczél Zoltánt, aki nyitott a folytatásra

A Haladás vezetőedzője szerint jó az, hogy két politikus, aki különböző világnézetű, a Haladásért összefog.

A Haladás a töHaladásbbségi tulajdonosa, a szombathelyi önkormányzat 2014-ig maradásra szeretné bírni Aczél Zoltánt. A szakember kijelentette, szereti a klubot és örül annak, hogy ellentétes politikai nézeteket valló emberek is össze tudnak fogni a Haladásért.

"Tudok róla, és azt kell, hogy mondjam, ez a megbecsülés jele - mondta a vasi szakember a nyugat.hu-nak.- Rengeteg edző van Magyarországon, akár mást is kereshettek volna. Hálás vagyok Marton Zsoltnak, aki szívén viseli a csapat sorsát, de a kistulajdonos Czeglédy Csabáról is szólnom kell, aki szintén sokat tesz a csapatért. Jó az, hogy két politikus, aki különböző világnézetű, a Haladásért így összefog. Lesznek még beszélgetések, hiszen tudnunk kell azt, hogy mindenki bízik-e bennünk, meglehet-e teremteni az összefogást. Ezek a tárgyalások tényleg erről fognak szólni és nem arról van szó, hogy az „árunkat” akarjuk az egekig srófolni. Most az a legfontosabb, hogy megköszönjem a bizalmat Székely Tibor kollégám nevében is."