Játékvezetés

Collina szerint nem kell videobíró, hasznosak az alapvonali asszisztensek

Az 1998-2003 között sorozatban hatszor a világ legjobb játékvezetőjének választott Pierluigi Collina szerint a két új asszisztens bevetése sokat segítette a játékvezetők munkáját, és nincs szükség arra, hogy technikai megoldásokkal, például videobíróval segítsék a bírókat.

Az egykori olasz játékvezető saját bevallása szerint nem emlékszik egyetlen hibás döntésre sem, ami a gólvonal környéki szituációk kapcsán született azóta, hogy elkezdték alkalmazni a két alapvonali asszisztenst.

Pierluigi Collina, a hatszor a világ legjobbjának választott olasz játékvezető 2010 nyarán

"Az új technológiák kipróbálása során nem akadtunk rá a megoldásra, míg az embereknél igen. Szerintem a gólvonal körüli események tökéletesen kontrollálhatók a két plusz játékvezető alkalmazásával" - mondta Collina.

Az egykori nagyszerű bíró szerint voltak ugyan hibák például a tizenhatoson belüli eseteknél, de szerinte ezek nem az asszisztensek miatt következtek be.

"Voltak nagy hibák az elmúlt évben, de ezeket olyan játékvezetők követték el, akik nem hallgattak az asszisztenseikre. Ők a megfelelő tanácsokat adták, de a vezetőbírók ezeket nem vették figyelembe. A rögzített helyzeteknél kevesebb lökdösődést láthatunk, mint korábban, ami valószínűleg szintén a közelben álló asszisztens jelenlétének köszönhető. Mindenki leveszi kicsit a gázról a lábát, amikor meglát egy rendőrt az utakon, ugyanez a helyzet ezeknél a szituációknál."