Japán Nagydíj

Bajnokavatásra teremtve - Forma-1 beharangozó

  • Kele János

Egy pont és más semmi - ennyi kell a címvédő Sebastian Vettelnek ahhoz a hétvégi Japán Nagydíjon, hogy 24 éves korára kétszeres világelsőnek mondhassa magát. Sőt, igazság szerint már akkor is megvan a cím, ha a távoli szigetországban nem Jenson Butonnak hívják a futamgyőztest. A Red Bull fiatal németje ellen szinte semmi nem szól, az idei évad eddigi futamai közül csak egyszer nem állt dobogón, akkor szülőhazájának nagydíján lett negyedik.

Vettel

Japán Nagydíj, Suzuka
A hétvége programja
Péntek    
  1. szabadedzés 3:00-4:30
  2. szabadedzés 7:00-8:30
Szombat    
  3. szabadedzés 4:00-5:00
  Időmérő edzés 7:00-8:00
Vasárnap    
  Futam 8:00


Minden idők talán legnyomasztóbb idénye a mostani az F1-ben
, a 309 pontjával toronymagasan listavezető Sebastian Vettel egymaga több pontot szerzett, mint a teljes Ferrari csapat, és meg kell, mondjuk, a McLarentől sincs valami sokkal lemaradva. Ami az igazán nagy szó, hogy négy futammal a vége előtt a csapattársa már nincsen versenyben vele, a nemrégiben a sajtónak gyengeségét és csapatban meglévő másodpilótai státuszát elismerő Mark Webber ugyanis, ha fejreáll, akkor sem lehet már világbajnok. Jenson Button még igen, de ehhez az kellene, hogy minden hátralévő versenyt megnyer, miközben Vettel már nem szerez több pontot - vagyis az esélye a nullával egyenlő. Főleg, ha az egyenlethez hozzászámoljuk azt a nem éppen elhanyagolható tényt, miszerint Vettel az előző négy verseny mindegyikét toronymagasan nyerte, a nyomába is alig tudtak férkőzni.

Egy szó, mint száz, vasárnap újra bajnokavatás lesz - és 2003 után ismét Japán lehet a helyszín. A patinás távol-keleti helyszínt (igen, már kijár az eposzi jelző, Suzukában 1986 óta csak kétszer nem volt verseny, Japánt akkor Fuji képviselte) ugyanis egy időben afféle királycsináló aszfaltcsíknak tartották, 1987-től kezdve összesen tízszer dőlt itt el a végső győztes személye, kezdetnek például mindjárt zsinórban ötször. Az utolsó itt felavatott bajnok 2003-ban Michael Schumacher volt, aki ráadásul annak idején kísértetiesen hasonló helyzetben kerekedett felül vetélytársain, mint amilyenben most Sebastian Vettel van: a német legendának mindössze egy pontot kellett szereznie a biztos bajnoki címhez, vagy pedig kiszurkolnia, hogy ne egyetlen riválisa, Kimi Räikkönen nyerje a futamot. Schumachernek mind a kettő összejött, a nyolcadik helyéért megkapta a hőn áhított egy pontot, a csapattárs Barrichello pedig megnyerte a futamot Räikkönen előtt. A ferraris abban az évben lett minden idők legsikeresebb F1-es pilótája - csak összehasonlításképpen, Vettel ezen a hétvégén a történelem legfiatalabb kétszeres bajnokává avanzsálhat.

Az idei Japán Nagydíjnak azonban szomorú apropója is van: először látogat a mezőny szigetországba a januári, Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés okozta tragédia óta. A hétvégén tehát a szokottnál is több karitatív felkérésnek tesznek eleget a versenyzők, sőt maga Bernie Ecclestone is kiveszi a részét a jótékonykodásból - nem is beszélve Kamui Kobajasiról, akit a
teljes mezőnyből a leginkább érintett személyesen is a katasztrófa. Vitantonio Liuzzi speciális festésű sisakját a verseny után elárverezik, a Ferrari egy általános iskola megsegítésére gyűjt pénz, a már említett Kobajasi pedig 37 vendéget hívott el, hogy vele együtt töltse el a mostani, ráadásul történelminek ígérkező hétvégét. Egy biztos, gesztusban nem lesz hiány, a Forma-1-es versenyzőknek ráadásul az esetleges sugárzástól sem kell tartaniuk, hiszen Suzuka egyáltalán nem fekszik közel Fukusimához.

Nekünk magyar nézőknek természetesen nem elhanyagolható, hogy megborul az ilyenkor szokásos menetrend, és ha bajnokavatást szeretnénk látni, a szokottnál kicsit korábban a TV elé kell ülnünk vasárnap. Az igazi fanatikusok pénteken hajnalban már a szabadedzéseket élvezhetik, szombaton a kvalifikáció magyar idő szerint reggel hétkor veszi kezdetét, a verseny startja pedig 8-kor lesz. Ha minden a papírforma szerint alakul, a vasárnapi ebédet már abban a tudatban tölthetjük el, hogy Sebastian Vettel személyében egy német fiatalember történelmet írt a Formula-1-ben.

Mielőtt közelebbről is bemutatnánk a pályát, vessünk egy pillantást a várható időjárásra, annál is inkább, mivel emlékezhetünk, tavaly egy jókora eső miatt egészen vasárnap reggelig kellett várnunk az időmérő edzés megrendezésére. Nos, ilyen idén egészen biztosan nem fordulhat elő, a meteorológusok száraz, napos időt jósolnak Suzukába az elkövetkezendő pár napban, izgulnivalónk tehát nincsen – csúszásra nem kell számítani.

A suzukai aszfaltcsík – a szokásos udvariaskodáson túl is – a versenyzők örök kedvencének számít. Az első két kanyar mindjárt nagyon lendületes, szinte alig veszik el ilyenkor a lábukat a gázpedálról a pilóták. A harmadiktól a hatodikig kanyarig húzódó, S-kanyarokból álló pályaszakasz igazi klasszikus, a versenyzőket jobbról, majd balról is hatalmas erőhatások érik, az egész olyan, mint „egy grandiózus hullámvasút” – hogy a Renault versenyzőjét, Vitalij Petrovot idézzem.  A hetes forduló nem túlzottan ismert és nehéz, ám a kijárata miatt rendkívül fontos: aki itt rosszul gyorsít ki, az a 8-9-es kanyarkombinációt, az úgynevezett Degnert is el fogja rontani. Akkor pedig úgy jár, mint Juan Pablo Montoya 2001-ben…

Suzuka

Ezt követően érkeznek meg a versenyzők a hajtűkanyarhoz, ahol tavaly Kobajasi körbeautózta a fél mezőnyt, kit kívülről, kit belülről, kit pedig mindenhonnan kikerülve. Innen érkezünk el az egyik leghíresebb, vagy inkább leghírhedtebb pályaszakaszhoz, az ún. Spoonhoz, ami egy rendkívül nagy mértékben kifelé dőlő jobbos, s mint ilyen, igencsak feladja a leckét a versenyzőknek. Főleg mivel utána egyből a 130R következik, amiről túlzás nélkül állíthatjuk, a japán pálya Eau Rouge-a. Bár a mostani autókkal már simán lehet padlógázzal venni, a kanyar még mindig tartogat meglepetéseket nézőnek és versenyzőnek egyaránt: vajon nyitott DRS-szel át lehet rajta hajtani az időmérő edzésen?

A 130R nemcsak nehézsége miatt nagyon fontos, hanem azért is, mert ezt követően majd’ 20 másodpercig állnak a gázon a versenyzők, hogy a 17-es kanyarban a pálya egyik legjobb előzési pontján fékezzék kockásra a gumikat. Innen pedig már csak egy ugrás a célegyenes, ahol minden kezdődhet elölről, a mi nagy örömünkre.

A fentiekből is jól látszik, Suzuka gyakorlatilag klasszikus Red Bull-pálya, és mivel a nagy végsebesség ellenére itt nem hemzsegnek az egyenesek, a leszorítóerő nagysága kulcsfontosságú lehet. Ebben pedig ugye a világbajnoki címvédő osztrák alakulat finoman szólva sem áll rosszul…

Meredek szárnyállás, feszes futómű, erős motor, megfelelő kenés - ez kell ahhoz, hogy valaki nyerjen Suzukában, főleg a gyakori irányváltások és a nagy átlagsebesség miatt. Gondoljunk csak bele, a kör 66%-át teljes gázon töltik a pilóták! A váltókat viszont nem különösebben terheli meg a japán pálya, főleg harmadikban és negyedikben haladnak a pilóták, viszont a féktávok hiánya miatt a KERS-rendszer feltöltése is nehézségekbe ütközhet.

Ami az esélyeket illeti, Vettel igazi suzukai menőnek számít, két itteni F1-es futamát egyaránt megnyerte, és nem nagyon látni okot arra, hogy ez a sorozat megszakad. Kis túlzással azt is mondhatjuk, a riválisoknak két esélyük maradt - előzni a hosszú célegyenes miatt a Red Bullok számára igencsak húzósnak ígérkező startnál, vagy pedig abban bízni, hogy a Red Bull trükkös KERS-rendszere csődöt mond a kevés fékezési energia miatt. Persze ezek mellett még mindig ott a lehetőség, hogy majd’ egy év után ismét akad valami probléma Vettel Red Bulljával, és megnyílik az út a győzelem felé.

Érdekes lesz figyelni, hogy alakul a Ferrari-McLaren csata, tavaly az olaszok futottak itt jobban, akkor viszont éppen ellentétes előjelű volt a tendencia, mint most: a Ferrari egyre gyengébb, a szezon végére kezd elfogyni a szusz a vörösökből, a wokingiak viszont Button kiegyensúlyozottságának hála egyértelműen a második erővé léptek elő. Ami a Mercedest illeti, a nagyokat esélye sincs elkapni, sőt, mivel a pálya igencsak nagy aerodinamikai kihívásokat támaszt az autók elé, könnyen lehet, hogy a Force India is elébük keveredik (lásd Szingapúrban Di Restát.)

Bajnokavatás, hajnali kelés, vidámparki óriáskerék – Suzuka, én így szeretlek. És ti?