Alpesi sí

Riesch és Rebensburg köré épül az új német csapat

  • VNA

A hazai rendezésű világbajnokság után átszervezi a női alpesi sí válogatottat a Német Síszövetség.

Nem sikerült igazán jól az idei alpesi sí-világbajnokság a németek számára Garmisch-Partenkirchenben. A Maria Riesch révén mindössze két bronzérmet hozó verseny után a Német Síszövetség (DSV) vezetői úgy döntöttek, hogy változtatnak sportolóik felkészülésén és két részre osztják az eddig nagyrészt együtt készülő női válogatott keretet. A két olimpiai bajnok (Maria Riesch és Viktoria Rebensburg) köré szervezett elit-csoportban mindössze hat versenyző kap helyet első megközelítésben, akik kifejezetten egyénre szabott edzésprogramot végeznek majd.

„Legjobb sportolóinknak szükségük van arra, hogy egyénre szabott edzéstervek mentén készüljenek, ezt pedig nem lehet 15-20 fős csapattal együtt megvalósítani” - mondta a döntés hátteréről a női válogatott főedzője, Thomas Stauffer. A német férfi sízők háza táján is történik majd komoly változás az október végén Söldenben kezdődő új szezonban, az eddig külön edző Felix Neureuther ugyanis mostantól szintén csatlakozik a válogatott kerethez és Fritz Dopfer és Stefan Luitz társaként készül majd a versenyekre.