Kézilabda

Mindkét oldal bizakodik a Szeged-Csurgó rangadó előtt

A vasárnapi Bajnokok Ligája találkozó után szerdán újabb komoly erőpróba vár a Pick-Szeged együttesére, szerdán a nyáron alaposan megerősödő Csurgói KK látogat ugyanis a Tisza-partjára.

A többek között két "ős-szegedi" Herbert Gáborral és Katzirz Dáviddal is izmosodó Csurgó az idei szezonban már okozott egy meglepetést, amikor az utóbbi két évben egyaránt bajnoki elődöntőt vívó Tatabánya otthonából hozta el a két pontot - meglehetősen magabiztosan. A szegediek tehát nem vehetik félvállról Bakó Botond együttesét, de Vadkerti Attila (7)  szerint odahaza a Picknek csak a győzelem az elfogadható eredmény.
"Tény, riválisunk megerősödött, de a Pick-Szeged az újszegedi sportcsarnokban még a megerősödött Csurgó ellen is nyernie kell. Náluk is akadnak sérültek, nálunk is. Egy Bajnokok Ligája-meccsen mindig felpörög a társaság, olyan tempóban kézilabdázhat, amit a magyar bajnokikon kevésszer tehetjük. Éppen ebben reménykedünk, hogy olyan ritmusban játszunk majd, mint a Kiel ellen az első félidőben" - mondta a válogatott szélső. Az emlegetett mérkőzés első 30 percében a magyar csapat méltó riválisa volt a német topcsapatnak.

Simon Bence évekig tartozott a szegediek kötelékébe, a fiatal játékos számára ezért különös érzés lehet majd az Újszegedi sportcsarnokba pályára lépni. 

"Egyértelmű helyzet, hogy Szegeden minden csapatnak nehéz nyerni. Úgy gondolom, hogy az esélyesebbek ők lesznek szerdán, de nem szeretnénk könnyen adni magunkat. Ha nekünk jól sikerülnek az eltervezett dolgaink, akkor bármi megtörténhet. Jó csapat a Szeged, de ugyanúgy, mint nálunk, ott is érkeztek új játékosok, akiket be kell építeni mind támadásban mind pedig védekezésben. Talán az összeszokottság lehet az egyik gyenge pont náluk, ám védekezésben nagyon erősek, támadásban pedig ötletesen játszanak, amit természetesen igyekszünk majd megakadályozni” - nyilatkozta a cskk.hu-nak Simon.

 

Budapest Bank Liga
7. forduló
Pick-Szeged - Csurgói KK szerda 18.15 Tv: Sportklub