NB I visszatekintő

Szivics váltott, Vlak kockáztatott, Détári viccelt

  • Göbölyös János
Címkék:

A hétvégén a 11. fordulót rendezték a 2011-12-es első osztályú labdarúgó-bajnokságban. Összeállításunkban az OTP Bank Liga mérkőzéseire tekintünk vissza, statisztikákkal, nyilatkozatokkal, értékelésekkel, valamint ismertetjük a következő kör programját.

Első ránézésre semmi olyan nem történt a bajnokság középső harmadának első fordulójában, ami látványos változást hozott volna. Másodikra annál több.

Kezdjük mindjárt a Győrrel, amely miután egy héttel ezelőtt elbukott Diósgyőrben, és ezzel elvesztette veretlenségét, zsebre vágta a Kecskemétet. Azt a csapatot nullázta le, amelyik az egyik legélvezetesebb, leggólerősebb futballt játssza, amelyik eddig csupán kétszer szenvedett minimális különbségű vereséget (Debrecen 0-1, Paks 2-3). Kellett persze ehhez Ribánszki László kapitális hibája is, ami alapvetően meghatározta a későbbi forgatókönyvet. Az ETO ugyanis a még nyíltabb támadó futballra kényszerített ellenféllel szemben kedvére gyakorolhatta a repertoárjában főszerepet játszó kontrákat, amivel a KTE nem tudott mit kezdeni. A végül méretesre szabott zakóért természetesen nem elegáns egyvalakit hibáztatni, Ribánszki – ha már kivívta a játékvezető jóindulatát, és nem kapott piros lapot – ki is tett magáért a folytatásban, ám ez is kevés volt. A történetnek van egy érdekes momentuma, az a pillanat, amikor Tomiszlav Szivics eldöntötte, hogy változtat kapusposzton. A bajnokságot Németh Gábor kezdte, ám a Paks elleni 3-2-es vereség után kikerült a kezdőcsapatból, majd a hatodik fordulóban újra megkapta a bizalmat edzőjétől. Élt vele, öt meccsen csak ötször mattolták, legutóbb, a Ferencváros ellen egyszer sem, a logika tehát azt diktálta, hogy marad a helyén, mint ahogy Ribánszki is a padon. Szivics másként gondolta, a váratlan húzás nem jött be, és ez sokba került a Kecskemétnek. Kerülhetett volna többe is, ám mivel a KTE előtt állók közül többen ponto(ka)t vesztettek, nem csúszott lejjebb a tabellán. Nem lenne túl nagy meglepetés, ha két hét múlva a Videoton ellen Szivics revidiálná álláspontját, és ismét Némethet állítaná a kapuba.

Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója nyilatkozik a klub sajtótájékoztatójaán az Albert Stadionban 2011 szeptemberében

Néhány sorozatnak búcsút inthettünk a hétvégén. A Marijan Vlak által feltámasztott Vasas hátulról kezdett építkezni, és ez olyannyira jól sikerült, hogy öt mérkőzésen mindössze két gólt kapott. A védelem stabilizálása mellett ugyanakkor nem jutott idő(?), erő(?), megfelelő csatár(?) arra, hogy a támadójátékot is megfelelő szintre hozza a horvát edző, így aztán hiába maradt veretlen a csapat, az egy győzelem és négy döntetlen éppen annyi pontot hozott a konyhára, amennyivel a leégést (értsd, kieső hely) elkerülte az angyalföldi együttes. A "sorstárs", az Újpest vendégjátéka előtt lépett egy merészet Vlak, a csatárokban amúgy sem bővelkedő keretből kitette a neki Pápán beszóló Marko Simicset, és az eddig jegelt Beliczky Gergőt nevezte a kezdőcsapatba. Az edző a gólínség tudatában megtehette volna, hogy megbocsájt és ad még egy esélyt honfitársának, ám ő az ésszerűbb, egyben kockázatosabb megoldást választotta. Bejött. Beliczky a meccs embere lett, gólpasszokkal és góllal segítette első győzelméhez a Vlak-féle Vasast, amely így kikászálódott a veszélyes zónából.

A Kaposvár is túllépett önmaga idegenbeli árnyékán. Igaz, a Rákóczi csak egy pontot szerzett Pécsen, ám ahhoz képest, hogy ebben a bajnokságban vendégként eddig nulla százalékos teljesítményt produkált, az előrelépés akár látványosnak is mondható a hazai pályán még mindig veretlen újonc ellen.

A Diósgyőr számára is megszakadt egy hosszú sikerszéria, a borsodiak a 4. forduló óta, azaz két hónapja tartó veretlenségüket veszítették el Debrecenben. Ott persze bárki kikaphat, pláne egy újonc, még akkor is, ha ennek a jelzőnek a DVTK kapcsán ma már nem sok értelme van, a kerete ugyanis csak nyomokban hasonlít az előző évihez. A támogatottsága pedig maga a tökély. Annak a csapatnak nem lehet gondja a motivációval, amelyiket azért kísér el "csak" 1500 szurkolója, mert több vendégjegyet nem nyomtattak, és szünet nélkül érzi, hallja maga mögött a drukkerei hangorkánját. Ha valaki a meccs vége felé csak a DVTK-tábor viselkedéséből, hangulatából következtet az eredményre, szemernyi esélye sem lett volna eltalálni, hogy a Loki vezet 5-0-ra, a fordítottjára annál inkább. A pontokat persze nem a jó értelemben vett kemény mag nagysága szerint osztogatják, éppen ezért óriási jelentősége lesz a következő forduló "újonc-rangadójának". Ha a Diósgyőr képes kiheverni a debreceni pofont, és nyer a Pécs ellen, semmi nem mentheti meg attól, hogy az első hatban zárja a bajnokságot.

A hétvége legnagyobb kérdése az volt, hogy a Videoton tud-e nyerni a sorrendben tizenegyedik idegenbeli bajnoki mérkőzésén. Március 12-e óta nem sikerült ez a közben bajnokságot nyert, majd Paulo Sousa által a legnemzetközibbre formált csapatnak, ami már-már alapjaiban megkérdőjelezte a grandiózus fehérvári terveket. A feladat abból a szempontból megoldhatónak látszott, hogy a Fradit jelenleg csak a neve teszi félelmetessé, az eddigi összteljesítménye ijesztő. Volt még egy kapaszkodó a Vidi számára, a legutóbbi vendégsikerét éppen az Üllői úton érte el, amikor egy ötöst hintett a végül bronzérmes Ferencvárosnak. Nos, ha kicsit nyögvenyelősen is, de a fehérváriak kiizzadták a három pontot, egy gólnál több nem is volt bennük, ez viszont éppen elégnek bizonyult ahhoz, hogy legyőzzék az eredményességben egyedülállóan gyenge Fradit, amely tizenegy mérkőzésen mindössze hatszor talált be ellenfele kapujába. A Videoton ezzel a sikerrel odaért a dobogóra, ha úgy tetszik összeállt a "nagy hármas", amely minden bizonnyal elosztja majd egymás között az érmeket.

Visszatérve a Ferencvárosra, egy döntésnek ott is meghatározó jelentősége volt – egészen pontosan lehetett volna. Az Abdi-ügy újragondolása, a légiós aktivizálása, majd az NB II-es mérkőzésen a Videotonnak lőtt mesterhármasa nem hatotta meg túlságosan Détári Lajost, aki az egyik nyilatkozatában megerősítette, azokhoz a játékosokhoz ragaszkodik, akik eddig végigdolgozták vele az elmúlt hónapot. A vasárnapi újabb vereség utáni sajtótájékoztató végén aztán feltették neki a kérdést, miszerint a kéthetes szünetben nem kellene-e csatár után nézni, mire ő haláli nyugalommal, de nem kis éllel annyit válaszolt, hogy mivel Carlos Tévez szabadlistára került, gondolkodnak az ügyön, megpróbálják leigazolni.

Ez is egy döntés. Ráadásul szakmailag támadhatatlan, humorérzékből pedig jeles. Még ha kényszeredett és tanácstalanságot is sugall.

MESTERI MONDATOK

A szakmai értékelésekbe olykor becsúsznak meglepő, elgondolkodtató, megmosolyogtató kijelentések is, ezekből szemezgettünk:

Tomiszlav Szivics (Kecskemét) véleménye a szereposztásról: "Nem panaszkodok, de azt gondolom, hogy mi játszottunk, és ők rúgták a gólokat."
Zoran Szpisljak (Újpest) csapata első játékrészben nyújtott teljesítményéről: "Sajnálom, hogy az első félidőben az öltözőben maradtunk."
Prukner László (ZTE) sajátos matematikája a kiesés elkerüléséről: "Nincs mese, a hátralévő tizenkilenc meccsből tízet meg kell nyernünk!"
Véber György (Pápa) Puri kiállításáról – Puhl Sándornak címezve: "Inkább nem mondok semmit, mert még kapok egy kávét a játékvezető-fejedelemtől."
Aczél Zoltán (Haladás) kritikája a védelemről: "Tragédia, amit a második félidőben hátul műveltünk, erről természetesen fogunk beszélgetni."
Ifj. Mihalecz István (Siófok) tömör véleménye a mérkőzés első részéről: "Volt egy »jó« első negyedóránk, amikor adtunk két gólpasszt, kaptunk két gólt és rúgtunk két kapufát. A szünetig csak kóvályogtunk."
Benczés Miklós (DVTK) a játékosok és a szurkolók közötti különbségről: "Hiányzott az a szenvedély, ami a közönségünkben benne van."
Détári Lajos (Ferencváros) arra a kérdésre, hogy nem kellene-e a bajnoki szünetben csatárt szerződtetni: "Gondolkodtunk rajta, a Tévez szabad játékos, megpróbáljuk."

OTP Bank Liga
A 11. forduló mérkőzései
GYŐRI ETO–KECSKEMÉTI TE 4-0 (2-0)
ETO Park, 4000 néző. Vezette: Németh Ádám (Ring György, Butkai Zsolt)
Győr: Sztevanovics – Babics (Takács Á., 23.), Sztanisics, Szabó O., Völgyi – Trajkovics, Pilibaitis, Ji-Paraná – Dudás (Tokody, 65.), Alekszidze (Ahjupera, 70.), Dinjar. Vezetőedző: Csertői Aurél. Cserepad: Molnár P., Takács, Windecker, Strestík, Ahjupera, Ceolin, Tokody.
KTE: Ribánszki – Gyagya, Radanovics, Balogh B., Mohl – Bori, Szavics, Litsingi (Gyurcsó, 10.), Ebala (Csukics, 32.), Foxi (Simon A., 66.) – Lencse. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics. Cserepad: Németh G., Bertus, Maynard, Csukics, Gyurcsó, Stokics, Simon A.
Gólszerző: Dudás (12., tizenegyesből, 41.), Trajkovics (83., 91.)
Sárga lap: Ji-Paraná (90.), illetve Ribánszki (11.), Bori (89.)
 
BUDAPEST HONVÉD–MVM PAKS 2-3 (0-1)
Bozsik Stadion, 2500 néző. Vezette: Farkas Ádám (Farkas Balázs, Tóth István)
Honvéd: Kemenes – Lovrics, Botis, Debreceni, Novák – Abass (Hidi, 46.), Akassou, Németh N. (Ivancsics, 57.), Tchami (Diaby, 70.) – Danilo, Torghelle. Vezetőedző: Supka Attila. Cserepad: Sánta, Hajdú, Hidi, Horváth A., Ivancsics, Délczeg, Diaby.
Paks: Csernyánszki – Heffler T., Gévay (Szatmári, 72.), Éger, Csehi – Bartha (Magasföldi, 60.), Sifter, Böde, Sipeki Vayer – Hrepka (Kiss T., 83.). Vezetőedző: Kis Károly. Cserepad: Kiss M., Heffler N., Mészáros, Kiss T., Magasföldi, Szatmári, Montvai.
Gólszerző: Botis (62.), Torghelle (70.), illetve Böde (43.), Vayer (66., 76.)
Sárga lap: Akassou (21.), Tchami (23.), Novák (72.), illetve Bartha (27.)
Piros lap: Akassou (45., második sárga lap)
 
VASAS-HÍD–ÚJPEST FC 3-0 (3-0)
Illovszky Stadion, 4780 néző. Vezette: Takács János (Szpisják Zsolt, L. Tóth Lajos)
Vasas: Ilizi – Sütő, Gáspár (Polényi, 9.), Kovács G., Kasali (Katona, 58.) – Kulcsár D., Mehmedagics, Farkas B., Bárányos – Dajics (Jokics, 80.), Beliczky. Vezetőedző: Marijan Vlak. Cserepad: Ambrusics, Katona, Polényi, Arszics, Bakos, Ferkó, Jokics.
Újpest: Balajcza – Szokol, Dvorschák (Rubus, 46.), Mihajlovics, Wilson – Simon K. (Kabát, 73.), Egerszegi, Barczi, Tajthy (Magos, 46.), Balogh B. – Rajczi. Vezetőedző: Zoran Szpisljak. Cserepad: Horváth, Rubus, Dombai, Kovács D., Magos, Üveges, Kabát.
Gólszerző: Dajics (8.), Bárányos (31.), Beliczky (38.)
Sárga lap: Kovács G. (26.), Farkas B. (45.), illetve Rajczi (61.)
 
PÉCSI MFC–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1-1 (1-1)
Pécs, 3500 néző. Vezette: Bognár Tamás (Erős Gábor, Kis Zoltán)
PMFC: Dibusz – Siminfalvi, Regedei (Gyánó, 82.), Todorovics, Marovics – Zeljkovics (Scsepanovics, 36.), Lantos, Pintér, Demjén – Andorka (Horváth Zs., 70.), Bajzát. Vezetőedző: Mészáros Ferenc. Cserepad: Strublics, Causics, Petrók, Pákolicz, Scsepanovics, Gyánó, Horváth Zs.
Kaposvár: Hajdúch – Okuka, Bank, Mudresa, Jánvári – Balázs, Kulcsár K. (Kovács O., 87.), Pedro, Gujics (Pavlovics, 73.) – Perics, Dzsavad (Alexeev, 68.). Vezetőedző: Sisa Tibor. Cserepad: Posza, Graszl, Farkas, Kovács O., Pavlovics, Alexeev, Grumics.
Gólszerző: Andorka (24.), illetve Perics (23.)
Sárga lap: Regedei (36.), Todorovics (48.), Demjén (52.), Simonfalvi (85.), illetve Perics (13.)
 
ZALAEGERSZEGI TE–LOMBARD PÁPA 1-1 (1-1)
ZTE Aréna, 3000 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Huszár Balázs, Márton Zsolt)
ZTE: Jahics – Kocsárdi, Bogunovics, Kovács Gergő, Hidvégi – Szakály D. (A. Delics, 86.), Máté, Kamber, Balázs (Hervás, 66.) – Turkovs, Tököli (Meyé, 75.). Vezetőedző: Prukner László. Cserepad: Palásthy, Szalai, Bujor, A. Delics, I. Delics, Hervás, Meyé.
Pápa: Szűcs – Nagy S., Rodenbücher, Dlusztus, Totadze – Horváth L., Marics (Germán, 93.), Ganugrava (Quintero, 80.) – Lovrencsics (Zulevs, 83.), Ferenczi, Puri. Vezetőedző: Véber György. Cserepad: Kovács V., Farkas A., Quintero, Présinger, Szabó Z., Germán, Zulevs.
Gólszerző: Turkovs (39.), illetve Dlusztus (32.)
Sárga lap: Tököli (41.), Hervás (87.), Máté (90.), illetve Puri (43.), Rodenbücher (81.)
Piros lap: Bogunovics (44.), illetve Puri (51., második sárga lap)
HALADÁS SOPRON BANK–BFC SIÓFOK 2-1 (2-0)
Szombathely, 4500 néző. Vezette: Berke Balázs (Takács Gábor, Hofbauer Roland)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Iszlai, Korolovszky, Tóth P. (Devecseri, 79.) – Sluka, Rajos, Horváth A. (Búrány, 59.), Halmosi – Oross (Simon A., 69.), Kovács I. Vezetőedző: Aczél Zoltán. Cserepad: Gőcze, Devecseri, Búrány, Jagodics, Sipos, Simon A., Ugrai.
Siófok: Milinte – Mogyorósi, Fehér Zs., Nyári (Horváth A., 77.), Szabó J. – Bozsovics (Csermelyi, 62.), Haraszti, Kecskés, Tusori (Lengyel, 32.), Lattenstein – Huszák. Vezetőedző: ifj. Mihalecz István. Cserepad: Mester, Lengyel, Horváth A., Pécseli, Csermelyi, Horváth B.
Gólszerző: Kovács I. (5.), Sluka (14.), illetve Lattenstein (71.)
Sárga lap: Kovács I. (23.), Devecseri (90.), illetve Haraszti (46.), Lengyel (75.)
 
DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK 5-0 (3-0)
Debrecen, 10000 néző. Vezette: Iványi Zoltán (Albert István, Medovarszki János)
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros, Korhut – Bódi, Varga J., Bouadla (Yannick, 67.), Szakály P. (Dombi, 73.) – Coulibaly (Nikolics, 61.), Kulcsár T. Vezetőedző: Kondás Elemér. Cserepad: Verpecz, Bernáth, Mijadinoszki, Dombi, Illés, Nikolics, Yannick.
DVTK: Farkas B. – Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér – Gallardo (Arze, 58.), Abdouraman, Lippai (Menougong, 71.), Luque – Tisza, Seydi (Carreno, 46.). Vezetőedző: Benczés Miklós. Cserepad: Rados, Arze, Halgas, Menougong, Carreno, Rakovics, Takács P.
Gólszerző: Bódi (22.), Coulibaly (24., 40.), Nikolics (65.), Kulcsár T. (67.)
Sárga lap: Abdouraman (89.)
 
FERENCVÁROS–VIDEOTON FC 0-1 (0-1)
Albert Stadion, 5000 néző. Vezette: Kassai Viktor (Kispál Róbert, ifj. Tóth Vencel)
FTC: Jova – Maróti, Balog Z., Klein, Junior – Jovanovics, Otten, Tóth B., Hakola (Oláh, 46.) – Pölöskey (Lisztes, 69.), Morales (Rósa, 59.). Szakmai igazgató: Détári Lajos. Cserepad: Ranilovics, Csizmadia, Sváb, Oláh, Józsi, Lisztes, Rósa.
Videoton: Tujvel – Brachi, Caneira, Vinícius, Oliveira – Mitrovics, Tóth B., Elek Á., Walter Lee (Polonkai, 87.) – Brandao (Vasziljevics, 72.), Alves (Nikolics, 81.). Vezetőedző: Paulo Sousa. Cserepad: Bozsovics, Aposztolopulosz, H. Sánchez, Nikolics, Gosztonyi, Polonkai, Vasziljevics.
Gólszerző: Alves (14.)
Sárga lap: Júnior (71.), Jovanovics (76.), illetve Oliveira (21.), Brachi (86.)
OTP Bank Liga
Tabella
M GY D V RG KG P
1. Debrecen 11 9 2 0 26 8 29
2. Győr 11 9 1 1 21 7 28
3. Videoton 11 6 2 3 17 7 20
4. Honvéd 11 6 1 4 21 13 19
5. Pécs 11 5 4 2 18 19 19
6. Diósgyőr 11 5 3 3 16 15 18
7. Kecskemét 11 4 4 3 18 16 16
8. Pápa 11 4 3 4 11 11 15
9. Haladás 11 4 2 5 12 16 14
10. Paks 11 3 5 3 22 25 14
11. Siófok 11 2 5 4 9 10 11
12. Vasas 11 2 5 4 12 16 11
13. Kaposvár 11 1 6 4 14 20 9
14. Újpest 11 2 2 7 13 19 8
15. Ferencváros 11 1 2 8 6 14 5
16. Zalaegerszeg 11 0 3 8 7 27 3
OTP Bank Liga
Góllövőlista
9 gólos: Adamo Coulibaly (DVSC), Milan Perics (Kaposvár)
8 gólos: Danilo de Oliveira (Bp. Honvéd)
6 gólos: Böde Dániel (Paks), Vayer Gábor (Paks), André Alves (Videoton)
5 gólos: Bódi Ádám (DVSC), L’Imam Seydi (DVTK), Melczer Vilmos (Siófok)
4 gólos: Kulcsár Tamás (DVSC), José Luque (DVTK), Dudás Ádám (Győri ETO), Goran Marics (Pápa), Horváth Zsolt (PMFC), Nagy Olivér (PMFC), Rajczi Péter (Újpest)
3 gólos: Németh Norbert (Bp. Honvéd), Budovinszky Krisztián (DVTK), Rati Alekszidze (Győri ETO), Nikola Trajkovics (Győri ETO), Völgyi Dániel (Győri ETO), Kenesei Krisztián (Haladás), Kethevoama Foxi (Kecskemét), Lencse László (Videoton, Kecskemét), Bartha László (Paks)
2 gólos: Hajdú Norbert (Bp. Honvéd), Stevo Nikolics (DVSC), Mbengono Yannick (DVSC), Jarmo Ahjupera (Győri ETO), Linas Pilibaitis (Győri ETO), Goran Vujovics (Haladás), Kovács István (Haladás), Gyurcsó Ádám (Kecskemét), Montvai Tibor (Paks), Ferenczi István (Pápa), Lovrencsics Gergő (Pápa), Andorka Péter (PMFC), Bajzát Péter (PMFC), Balogh Balázs (Újpest), Dvorschák Gábor (Újpest), Kabát Péter (Újpest), Bárányos Zsolt (Vasas), Juszuf Dajics (Vasas), Kulcsár Dávid (Vasas), Marko Simics (Vasas), Nikolics Nemanja (Videoton), Dusan Vasziljevics (Videoton), Tököli Attila (ZTE, Kecskemét)
1 gólos: Dieng Abass (Bp. Honvéd), Sorin Botis (Bp. Honvéd), Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Hidi Patrik (Bp. Honvéd), Ivan Lovrics (Bp. Honvéd), Novák Alexisz (Bp. Honvéd), Torghelle Sándor (Bp. Honvéd), Luis Ramos (DVSC), Szakály Péter (DVSC), Varga József (DVSC), Vicente Arze (DVTK), Gohér Gergő (DVTK), Lippai Ákos (DVTK), George Menougong (DVTK), Liban Abdi (FTC), Felipe Félix (FTC), Mark Otten (FTC), Oláh Lóránt (FTC), Rósa Dénes (FTC), Tóth Bence (FTC), Valentin Babics (Győri ETO), Marko Dinjar (Győri ETO), Ji-Parana (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO), Halmosi Péter (Haladás), Mariján Sluka (Haladás), Tóth Péter (Haladás), Balázs Benjámin (Kaposvár), Bank István (Kaposvár), Drazsen Okuka (Kaposvár), Haruna Jammeh (Kaposvár), Nikola Safarics (Kaposvár), Bertus Lajos (Kecskemét), Sindou Dosso (Kecskemét), Franci Litsingi (Kecskemét), Mohl Dávid (Kecskemét), Vladan Szavics (Kecskemét), Jovica Stokics (Kecskemét), Simon Attila (Kecskemét), Éger László (Paks), Hrepka Ádám (Paks), Kiss Tamás (Paks), Sifter Tamás (Paks), Sipeki István (Paks), Dlusztus András (Pápa), Frőhlich Roland (PMFC), Giorgi Granugrava (PMFC), Gyánó Szabolcs (PMFC), Petrók Viktor (PMFC), Pintér Attila (PMFC), Nenad Todorovics (PMFC), Haraszti Zsolt (Siófok), Huszák Tamás (Siófok), Lattenstein Norbert (Siófok), Szabó János (Siófok), Egerszegi Tamás (Újpest), Simon Krisztián (Újpest), Bojan Mihajlovics (Újpest), Beliczky Gergő (Vasas), Gáspár József (Vasas), Kovács Gábor (Vasas), Haris Mehmedagics (Vasas), Alvaro Brachi (Videoton), Brandao Evandro (Videoton), Elek Ákos (Videoton), Sándor György (Videoton), Vaskó Tamás (Videoton), Walter Lee (Videoton), Balázs Zsolt (ZTE), Djordje Kamber (ZTE), Máté Péter (ZTE), Roguy Méyé (ZTE), Daniils Turkovs (ZTE), Varga Róbert (ZTE)
Öngól: Sorin Botis (Bp. Honvéd), Korhut Mihály (DVSC), Balogh Béla (Kecskemét), Csehi Tamás (Paks), Sowunmi Thomas (Siófok), Kulcsár Dávid (Vasas)
OTP Bank Liga
A 12. forduló programja
10.15. (szombat) Debrecen-Győr 15.00
Videoton-KTE 17.30
Diósgyőr-Pécs 18.00
Kaposvár-Honvéd 18.00
Paks-Haladás 18.00
BFC Siófok-Vasas 18.00
10.16. (vasárnap) Újpest FC-ZTE 16.00
Lombard-FTC 18.00