Bundesliga

Abdellaoue mesterhármasával győzte le a Hannover a Werdert

A Hannover 96 3-2-re nyert a Werder Bremen ellen a Bundesliga nyolcadik fordulójában, és ezzel egy pontnyira megközelítette riválisát a tabellán, amely így nem tudta utolérni az éllovas Bayern Münchent.

A Hannover rögtön a második percben büntetőhöz jutott, azt pedig Abdellaoue belőtte, így megadta a mérkőzésnek az alaphangot. (1-0)

A következő percekben Pizarro kétszer is veszélyeztetett fejjel, de a hazai helyzetek sem maradtak el. A játékot ugyan a Werder irányította, de gólt megint a Hannover, név szerint megint Abdellaoue szerzett a 38. percben. (2-0)

Mohamed Abdellaoue örül góljának a Hannover-Werder Bremen mérkőzésen 2011 októberében

A félidő hajrájában Arnautovic szépíteni tudott, így meccsben maradt a brémai együttes. (2-1)

A zöld-fehéreknek volt is lendületük, és Pizarro, Arnautovic valamint Papasztatopulosz révén voltak is lehetőségeik az egyenlítésre, de gólt megint Abdellaoue szerzett. Méghozzá úgy, hogy ő sem nagyon tudott róla, ugyanis ő maga is azt hitte, hogy lesről passzol a hálóba, pedig a Werder egyik védője nagyon csúnyán beragadt. (3-1)

Eldőlni látszott tehát a mérkőzés, főleg, miután a vendégek gólszerzőjét, Arnautovicot kiállította a játékvezető egy kemény talpalás után.

Lehet, hogy az emberhátrány kellett ahhoz, hogy a Werder felébredjen, ugyanis percekkel a piros lap után Pizarro újra szépíteni tudott. (3-2)

A hajrában azonban hiába mentek előre a brémaiak becsülettel, a játékuk sematikussá vált, a Hannovernek nem okozott gondot az eredmény tartása, és ezzel a győzelem megszerzése. Az eredménynek köszönhetően a Bremen maradt a tabella második helyén, három ponttal a Bayern München mögött, a Hannover viszont előrelépett a negyedik pozícióba.


Bundesliga
8. forduló
Hannover-Werder Bremen 3-2 (2-1)
gólszerzők: Abdellaoue (2., 38., 60.), illetve Arnautovic (45.), Pizarro (83.)
kiállítva: Arnautovic (78.)