Serie A

A Napoli kis bírói segédlettel legyőzte az Intert Milánóban

Vendéggyőzelemmel ért véget a Serie A hatodik fordulójának szombat esti rangadója, melyen a tavalyi ezüstérmes Inter a tavalyi bronzérmes Napolit fogadta. Igaz, a mérkőzés játékvezetője, Gianluca Rocchi is nagy szerepet vállalt az eredményben, hiszen a nápolyiak az ő és asszisztensei tévedéseinek köszönhetően az első félidő végén gól- és emberelőnybe került. Ugyanakkor a milánóiak sem bírták túl jól a hátrány jelentette nyomást.

Óriási küzdelem zajlott az első félidő nagy részében a Giuseppe Meazza Stadion gyepén, így sok helyzetet nem hozott a játékrész. Az első néhány alkalommal Forlán lőhetett volna gólt, de először nem találta el az égből lehulló labdát, másodszor pedig nem sokkal lőtt a bal alsó mellé a tizenhatoson kívülről.

Az első negyedóra végén Maicon beadásából Pazzini pörgetett a kapu fölé, majd Zanetti kemény lövése után a kipattanót a csatár belőtte, de lesről indult, így a játékvezető érvénytelenítette a gólt.

A harmincadik perc környékétől teljesen átvette az uralmat a pályán a Napoli, az Inter a térfeléről is alig tudott kijönni, sok lehetőséget azonban nem tudtak kialakítani a vendégek. Talán Inler szép ívelése említhető, amely után Zuniga a nézőtérre belsőzte a labdát.

Az igazi események azonban a 41. percben kezdődtek, amikor Maggio otthagyta volna Obit a jobb szélen, az Inter szélsője azonban egy méterrel a tizenhatos vonala előtt kibillentette az egyensúlyából, ő pedig a büntetőterületen belül elesett. A játékvezető tévesen büntetőt ítélt, és a szabálytalanság ténye miatt jogosan sárgát is adott Obinak, akinek ez a már a második volt, így mehetett az öltözőbe. Az azonban szintén kérdéses, hogy az első sárgája jogos volt-e, hiszen a 10. percben a középpályán bemutatott szerelése szabályosnak tűnt.

Hugo Armando Campagnaro ünnepli gólját az Inter-Napoli Serie A-mérkőzésen a Giuseppe Meazza Stadionban 2011 októberében

Mindenesetre a kiállítás megtörtént, a tizenegyest pedig megítélte a játékvezető. Hamsík vállalta az ítélet végrehajtását, de lövését nagy bravúrral védte Julio César, a kipattanóra azonban Campagnaro ért oda először és ő bevágta a labdát a kapuba. (0-1)

Az Inter játékosai nagyon rosszul viselték a történteket, néhány percen belül Zanetti és Julio César is kireklamált magának egy-egy sárga lapot, és az sem lett volna meglepő, ha a kapus is megkapja a másodikat, hiszen nagyon nehezen hagyta csak abba a szövegelést. Az első félidő lefújása után még Claudio Ranieri, a hazaiak vezetőedzője is elmondta a magáét a bírónak, így neki már nem kellett leülnie a kispadra a szünet után, a lelátóról nézhette csak a találkozót.

És nem nagyon tetszhetett neki, amit látott, hiszen a második játékrész elejét is a Napoli uralta, és a déliek az 57. percben Maggio révén a második góljukat is megszerezték. A szélső a határozatlan Nagatomo elől emelt a kapuba. (0-2)

A hazaiaknak esélyük sem nagyon volt a folytatásban arra, hogy érdemben hozzászóljanak a találkozóhoz, Pazzini egy-egy megindulása teremthetett volna veszélyt, de a támadó többször futott lesre, mint ahányszor nem.

A 75. percben aztán végképp eldőlt a mérkőzés, amikor Lavezzi indításából Hamsík lépett ki középen, és magabiztosan helyezett Julio César mellett a hálóba. (0-3)

A véghajrában Pazzini és Zanetti egy-egy fejeséből születhetett volna még gól, de ez nem történt meg, így győzelmével a tabella élére ugrott a Napoli.

Serie A
6. forduló
Inter-Napoli 0-3 (0-1)
gólszerzők: Campagnaro (43.), Maggio (56.), Hamsík (75.)
kiállítva: Obi (41. - Inter)