Premier League

A Liverpool sokáig szenvedett, de a végén simán nyerte a Mersey-parti derbit

A Liverpool nyerte a 216. Mersey-parti rangadót, a Vörösök 2-0-ra diadalmaskodtak az Everton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombati nyitómérkőzésén. A hazaiak Jack Rodwell kiállítása miatt már a 23. percben emberhátrányba kerültek, de csak a 71. percben tudta érvényesíteni fölényét a Liverpool, amikor Andy Carroll megszerezte első idei gólját a Premier League-ben. Dirk Kuyt az első félidő végén a büntetőt hibázott, a hajrában Luis Suárez is betalált.

Steven Gerradot sokan a kezdőbe várták, de a Liverpoolt Jamie Carragher vezette ki a pályára. Dirk Kuyt visszatért a kezdőcsapatba, és ott volt Andy Carroll is.

Az első helyzet az Evertoné volt, a 3. percben Fellaini 17 méterről a bal alsó sarok mellé gurított. A vendégek első veszélyes támadására a 8. percig kellett várni, Downing adott be balról, centikkel maradt le róla Luis Suárez.

A 9. percben Suárez fejelt kissé esetlenül Howard kezébe. Az ellentámadásból Cahill már pontosabb volt, Reina szögletre ütötte a labdát. Két perccel később Sylvain Distin tüzelt jobbról a felső léc fölé, de Reina is nyújtózott. Időközben Dirk Kuyt helyet cserélt Downinggal a pályán, egyre többször tűnt fel a bal oldalon a holland.

A 15. percben Saha lőtt középről, a labda veszélyesen csapódott, de elkerülte a jobb alsót. A mérkőzés nem volt unalmas, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, az Everton a 20. perc környékén beszorította saját térfelére a Vörösöket, de igazán nagy helyzet nem volt Pepe Reina és Tim Howard kapuja előtt sem.

A 23. percben a mezőnyben a kapuk előtt is fölényben futballozó Everton emberhátrányba került, Jack Rodwell szállt bele Suárezbe, egyből piros lapot mutatott fel Martin Atkinson, a visszajátszás alapján a sárga is elég lett volna, a középpályás a labdát rúgta el, estében "csak" a térdével találta el az uruguayit. Az utóbbi 13 Mersey-parti derbin 10 piros lapot osztottak ki, a szombati találkozó nem maradt ki a sorból.

A kiállítás után feszült hangulatban elkezdték aprítani egymást a játékosok, és ahogy az várható volt, a Liverpool átvette az irányítást, de gólhelyzetig nem jutott el Kenny Dalglish csapata a szünetig. Még tizenegyesből sem. Miután a 43. perc végén Phil Jagielka elkaszálta Suárezt éppen a tizenhatoson belül, nem is vitatkozott a bíróval. Dirk Kuyt azonban nem tudta megszerezni 50. PL-gólját és hatodikat a rangadókon, Howard jól vetődött. A hosszabbításban még Charlie Adam zúdított a felső lécre 17 méterről, maradt a 0-0.

A második játékrész elején a tizenhatosukra szorította az Evertont a Pool, de az amerikai válogatott Howard továbbra is remekül védett. A 60. perc környékén kissé felszabadult a nyomás alól David Moyes együttese, a 61. percben Louis Saha kevergetett a kaputól 16-17 méterre, majd lőtt, kevéssel a jobb alsó mellé. Senki sem kísérte, Reina osztotta is rendesen a védőket.

Kenny Dalglish a 67. percben váltott, kettős cserével próbált újítani, érkezett Steven Gerrard és Craig Bellamy, Adam és Downing helyén.

A 71. percig húzta az Everton, ekkor José Enrique iramodott meg a bal szélen, az alapvonal közeléből visszapasszolt középre, Kuyt okosan visszahúzta a fejét, Carroll kapásból a kapu közepébe vágta a labdát (0-1). A 22 éves válogatott csatár első gólját jegyezte a szezonban a bajnokságban.

Az FC Liverpool 2-0-ra diadalmaskodott a városi rivális Everton otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának szombati nyitómérkőzésén

Az Everton becsülettel támadott az egyenlítésért, de 82. percben csődöt mondott védelme: Suáreztől elvették a labdát, de Baines és Distin addig szerencsétlenkedett, míg az uruguayi könnyen visszaszerezte azt, és jobbról a hosszú alsóba helyezett (0-2).

A 89. percben Gerrard tekert veszélyesen, egy védőről pattant szögletre a labda, majd Kuyt került közel kétszer is a jubileumi gólhoz, de nem talált a kapuba.

Győzött a Liverpool, egy szépen kidolgozott és egy "ajándékba kapott" góllal, de a mérkőzés menetét alapvetően befolyásolta Rodwell korai kiállítása. Sikerével megszilárdította helyét az élmezőnyben Dalglish csapata, és átmenetileg a 4. helyre lépett fel.

Premier League, 4. forduló:
EVERTON-LIVERPOOL 0-2 (0-0)
Liverpool, Goodison Park. V: Martin Atkinson
Everton: Howard - Hibbert (Velliosz 79.), Jagielka, Distin, Baines - Coleman (Drenthe 59.), Fellaini, Rodwell, Osman (Neville 69.) - Cahill, Saha. Menedzser: David Moyes. Cserepad: Mucha, Biljaletgyinov, Drenthe, Stracqualursi, Neville, Barkley, Velliosz.
Liverpool: Reina - Kelly, Carragher, Skrtel, Enrique - Kuyt, Lucas (Henderson 88.), Adam (Gerrard 67.), Downing (Bellamy 67.) - Suárez, Carroll. Menedzser: Kenny Dalglish. Cserepad: Doni, Gerrard, Henderson, Coates, Spearing, Flanagan, Bellamy.
Gólszerző: Carroll (71.), Suárez (82.)
Sárga lap: Cahill (28.), illetve Lucas (50.)
Piros lap: Rodwell (23.)
 
Később:
Aston Villa-Wigan Athletic 16:00
Blackburn-Manchester City 16:00
Manchester United-Norwich City 16:00
Sunderland-West Bromwich Albion 16:00
Wolverhampton Wanderers-Newcastle United 16:00
Vasárnap:
Bolton Wanderers-Chelsea 16:00
Fulham-Queens Park Rangers 16:00
Swansea City-Stoke City 16:00
Tottenham Hotspur-Arsenal 17:00
Tabella:
1. Manchester United 6 5 1 0 22 5 16
2. Manchester City 6 5 1 0 19 5 16
3. Chelsea 6 4 1 1 12 7 13
4. Liverpool 7 4 1 2 10 8 13
5. Newcastle 6 3 3 0 7 3 12
6. Tottenham 5 3 0 2 9 9 9
7. Stoke 6 2 3 1 4 6 9
8. Aston Villa 6 1 5 0 7 5 8
9. Norwich 6 2 2 2 7 8 8
10. Queens Park Rangers 6 2 2 2 5 7 8
11. Everton 6 2 1 3 6 8 7
12. Wolverhampton 6 2 1 3 5 8 7
13. Arsenal 6 2 1 3 9 14 7
14. Sunderland 6 1 2 3 7 6 5
15. Wigan 6 1 2 3 5 9 5
16. Swansea 6 1 2 3 4 9 5
17. Fulham 6 0 4 2 4 7 4
18. Blackburn 6 1 1 4 8 13 4
19. West Bromwich 6 1 1 4 3 8 4
20. Bolton 6 1 0 5 8 16 3