Az a nagy igazság, hogy Sir Alex Ferguson most pofont kapott. Embereset. Az élet bizonyította neki, hogy nem lehet a végletekig kísérteni a sorsot, legyen bár az ember kétszeres BL- és tizenháromszoros angol bajnoki győztes, az alapvető etikettet nem szabad félvállról venni.

Sőt, rosszul fogalmazok. Nem az etikettet, inkább magát a sportot. A futballban nem mindig a racionalitás, nem mindig a jobb csapat győz, a véletleneknek talán egyik másik sportban sincs akkora szerepük, mint itt. Ezért is oly szép, s lehet vitathatatlanul a XX. század legnagyobb sikertörténete.

A Bajnokok Ligája a futballvilág csúcsa. Ha vulgáris akarnék lenni, azt mondanám, nem más, mint a húsos fazék, amiből mindenki szeretne venni, de a felsősök nem engednek oda minden kis óvodást - hogy bekerülj az illusztris társaságba, ahhoz keményen kell dolgoznod, meg kell érned, és le kell tenned egyet, s mást az asztalra. Következésképpen az a csapat, amelyik a Bajnokok Ligájában szerepel, nem lehet gyenge. Itt nincs másodosztályú ellenfél, nincs félamatőr kiscsapat - csak győztesek vannak.

Hogy a manchesteri drukkerek tegnap óta leggyakrabban ismételgetett frázisát is elsüssem: Ez nem Ligakupa. De nem ám.

Arra, ami az utóbbi időben a Manchester háza táján a Bajnokok Ligájával kapcsolatban zajlott, a legjobb szó a vérlázító. B csapattal letudott csoportkör, pihentetett sztárok, kocogó kiegészítő emberek, semmi alázat, semmi tisztelet. De győzelmek sorozatban, ezt az egyet el kell ismerni.

Az időtlen idők óta őrizgetett makulátlan hazai mérleg, a lazázva letudott csoportkörök és a könnyedén elpáholt kiscsapatok azt a hamis érzetet keltették Fergusonban, hogy már mindent megtehet. Úgy látszik, az ő feje sem káptalan, elfelejtette már a Villarreal, Benfica, Lille hármas elleni, 2006-os csoportkörös kizúgást, vagy éppen a Milan elleni idegenbeli 2007-es blamát - addig kísértette a sorsot, míg az pofon nem vágta. Visszakézből, erősen, mindössze az az egy szerencséje volt, hogy az utolsó pillanatban meggondolta magát.

Mármint a sors, mert az Ashley Young képében megkegyelmezett a skót mesternek.

"Nem lehetsz a legjobb, ha nem tiszteled a leggyengébbeket" - hangzik a réges-régi sportközhely, amit úgy látszik, Anglia vörös ördögök lakta felén megint elfelejtettek kicsit. Hiába vannak pazar játékosaid, hiába kiváló a morál, hiába szántják fel a fiatal játékosaid a gyepet, ha elhiszik, hogy elég csak a mezüket kiküldeni a pályára, vesztett ügyed van.

Márpedig ne kerteljünk, tegnap a United pontosan ezt gondolta, pláne azt követően, hogy a szemtelenül fiatal és tehetséges Welbeck két percen belül kettőt hintett, és úgy tűnt, eldőlt a meccs.

Egy fenéket. A Bajnokok Ligájába senki nem lébecolni jön, nem adja fel senki és sohasem, főleg a kisebb együttesek - nekik ez egy különleges, talán soha vissza nem térő alkalom, hogy megmutassák magukat, hogy ne csak át, de meg is éljék a valóra vált álmukat. Az ilyen igazi, vérbeli sportolók nem fognak csak azért berezelni, mert a kétségtelenül nagyon menő United gurított nekik kettőt. Ha gurított, hát gurított - de azon ellenük senki ne kezdjen versenyezni, hogy sikerül-e megúszni a félidei zuhanyzást. Mert az megalázó.

Az egy dolog, hogy Ferguson egy pár esztendeje Ligakupának hiszi a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörét, és arra használja, hogy a keveset használt játékosainak lelki világát ápolgassa vele - ehhez minden joga megvan, elvégre ő a menedzser, és valamit azért csak tudhat, ha már idestova huszonöt esztendeje tartják őt. De az már azért túlzás, hogy odáig megy a nagyképűsködésben, hogy a fiatal, elveikben bizonyítási vágytól égő játékosai is menetrendszerűen hiszik el, hogy az egész csak egy szükséges rossz, egy kénytelen-kelletlen lejátszott meccs, amit akkor is megnyernek, ha az ég a földdel egybeszakad.

Mert ez egyszerűen nem igaz. Félreértés ne essék, én nem állítom, hogy Ferguson ezt mondta a játékosoknak a meccs előtt - nem is kellett neki, hiszen a klub filozófiájából mostanság ez árad. Csak az nem látja, aki nem akarja.

Én magam hiszem, hogy a futballnak is megvan, meg kell legyen a méltósága. Ha világsztár valaki, ha nem, ha eurómilliókat keres, ha nem, kutya kötelessége magát minden mérkőzésen odatenni, minden mérkőzésen inaszakadtából hajtani, leizzadni, küzdeni. Mert ha nem ezt teszi, könnyen ellenszenvessé válhat, még saját szurkolói előtt is.