Edzőváltás

Az elődjének sms-t küldő Stevens támadófutballt játszatna a Schalkéval

Huub Stevens, a Schalke frissen kinevezett régi-új vezetőedzője úgy gondolja, nagy lehetőségek vannak a csapatban.

Ahogy arról beszámoltunk, Huub Stevens visszatért a Schalke 04 kispadjára. A holland szakember korábban hat évig dolgozott a Királykékeknél, 1997-ben UEFA Kupát nyert a csapattal. Stevens a bemutatkozását elődje, az önként távozó Ralf Rangnick megemlítésével kezdte.

„Távozása után küldtem Rangnicknak egy sms-t, amiben gyors felépülést kívántam neki, mielőtt még Heldt úr felhívott. Azt hiszem, elődöm nagyon bátor volt, hogy felismerte a jeleket, és meghozta ezt a döntést.”

Huub Stevens örömmel tért vissza - Fotó: AFP

Stevens ezután a csapattal kapcsolatos terveiről is ejtett néhány szót.

„Örülök, hogy újra itt lehetek. Hektikusan alakultak az utóbbi napok, mert először a Hamburg, majd a Schalke keresett meg. Hat évet már dolgoztam itt, a Schalke számomra egy különleges klub. Nagy lehetőségek vannak a csapatban, de meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt. Hagyni akarom játszani a futballt a játékosoknak, támadófutballt szeretnék játszatni, ezzel a szurkolók is könnyen azonosulni tudnak. Természetesen eddig is követtem a Schalke szereplését, mert a klub a szívemhez nőtt” - jelentette ki az együtteshez 2013. június 30-ig aláíró szakvezető.

Stevens munkáját továbbra is az eddigi stáb, Seppo Eichkorn, Markus Gisdol és Bernd Dreher segíti majd.

„Az edzők, akik itt dolgoztak, továbbra is maradnak, mert megfelelő képességekkel rendelkeznek. Egy csapat vagyunk."

Horst Heldt, a gelsenkircheniek sportigazgatója dicsérte a tapasztalt holland trénert.

„Nagyon örülünk, hogy Huub Stevens újra itt fog dolgozni. Nem akartunk kísérletezgetésekbe belemenni. Huub hazaérkezett, de a tűz továbbra is ég benne. Láttuk, hogy más egyesületeknél is sikeresek a rutinos trénerek, szenvedéllyel tudnak dolgozni” - tette hozzá a sportvezető.