Bundesliga

Podolski vezérletével nyert hazai pályán a Köln

A német válogatott középpályása egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a Hoffenheim 2-0-s legyőzéséhez a Bundesliga 7. fordulójában.

Podolski vezette győzelemre a hazaiakat - Fotó: AFP

Mindkét csapat jó formában készült a találkozóra, hiszen a vendégek a Wolfsburg legyőzésével melegítettek múlt héten, míg Podolskiék meglepetésre a Bayer Leverkusen otthonában diadalmaskodtak fölényesen. Gyakorlatilag az első lehetőségből gólt szereztek a kölniek. A 20. percben Vorsah hibáját használták ki, Podolski a bal oldalról bepasszolt az egyedül érkező Mato Jajalónak, aki hét méterről a kapuba helyezett (1-0). A 28. percben Podolski növelhette volna a vendéglátók előnyét, de Tom Starke nagyot védett. Az első játékrész után a kölniek elégedettek lehettek, hiszen ők domináltak a mérkőzésen.

A második játékrészben is maradt a hazaiak fölénye, Podolski a 64. percben már nem előkészítőként, hanem befejezőként bizonyított: egy ellentámadás után balról betört a büntetőterületen belülre, majd a rövid sarokba lőtt (2-0). Ezt követően az addigi remek hangulat még egy kicsit felfokozódott a stadionban. A 75. percben Podolski megszerezhette volna második gólját is, miután 20 méteres szabadrúgása alig kerülte el a kaput. A végén Babel révén még szépíthettek volna a hazaiak, de ez a helyzet kimaradt, így a Köln megérdemelten nyert 2-0-ra.

Bundesliga
7. forduló
1. FC Köln-1899 Hoffenheim 2-0 (1-0)
Gólszerző: Jajalo (20.), Podolski (64.)