NB I előzetes

Perics-piros – zöld út a Lokinak?

  • Göbölyös János

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 10. fordulója. A hazai pályán még veretlen Kaposvár a listavezető Debrecent fogadja.

Van néhány olyan csapat a mezőnyben – mint például a DVSC - amelyik idegenben is otthonosan futballozik. Aztán olyan is – mint például a Rákóczi - , amelyiket hazai pályán eddig még senkinek sem sikerült legyőzni. Ha ők összetalálkoznak, abból jó eséllyel izgalmas meccs kerekedhet. Kissé árnyalja a képet, hogy a Kaposvár négy döntetlen mellett csupán egyszer tudott nyerni saját pályáján, igaz, a szenvedő fél – ez akár szó szerint is értendő – a bajnok Videoton volt. OTP Bank Liga 10. forduló
Kaposvári Rákóczi–DVSC-TEVA Kaposvár, 09.24., szombat, 15.00
TV: Sport1  Vezeti: Szabó Zsolt (Kispál R., ifj. Tóth V.)
Hathárom-tipp: 2

De van itt még valami, ami ezúttal a veretlenségi sorozat végét is jelentheti a somogyiak számára. Milan Perics nem játszhat a Loki ellen, márpedig egy olyan csatár elvesztése, aki csapata eddigi tizenkét góljából nyolcat szerzett, felér egy vereséggel – pláne a Debrecen ellen. A történet egyszerű, de legalább annyira homályos. A múlt héten a szerb támadó bombagóllal szépített a Diósgyőr ellen, aztán a lefújás után az öltözőfolyosón a sonline.hu szerint mondott egy cifrát az egyik partjelzőnek, aki jelentette ezt a játékvezetőnek, ő pedig kiállította Pericset. Az MLSZ fegyelmi bizottsága kedden egy mérkőzésre eltiltotta a játékost, aki így kikáromkodta magát a keretből. A hírportál tudni véli, hogy egy ,,picku materi” hagyta el a szerb száját, ez körülírva a címzett édesanyjának hátsó felét jelenti – tárgyesetben…Hogy mi volt a kiváltó ok, miért húzta fel magát Perics, azt nem tudni, az viszont felettébb érdekes, hogy az esetet nem látó és nem halló játékvezetőnél árulkodó asszisztens a honlap szerint debreceni…Az ügy, és főként annak eredménye, az eltiltás tehát megfogta a kaposváriakat, érzékelhető ez Sisa Tibor nyilatkozatában is:
,,Lassan végigvettük a múlt évben legjobban szereplő csapatokat - az első három helyezettet és a kupagyőztest -, most pedig az ez évi legjobb formában lévő együttesek vannak a soron – fogalmazott a Rákóczi vezetőedzője az nb1.-hun. - Így most a többszörös bajnok, a listavezető Debrecen látogat hozzánk. Az előző mérkőzésünkön két súlyos sérülés is volt, aztán a gólkirályunkat, Pericset kiállították a meccs után, ami nagyon elgondolkodtató és igen érzékenyen érint minket. Tehát ismét sok változást kell eszközölni, a nehézségek ellenére "csakazértis" hangulatban várjuk a találkozót, mert a pontokat gyűjtenünk kell, amihez sokszor emberfeletti erő szükséges. De van hitünk és erőnk”.
A Loki sincs híján mindezeknek, a csapat eredménysorát mindössze a két héttel ezelőtti siófoki iksz ,,csúfítja”, amúgy – a Győrrel együtt – hibátlan a mérlege. A cél nem is lehet más, minthogy ez a 10. forduló után is így maradjon.
,,A Kaposvár otthon különösen masszív csapat – kezdte a dvsc.hu-nak adott nyilatkozatát Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője, aki szintén kitért a Perics-esetre.  - Egy játékosuk kiesett, mivel Pericset eltiltották, így ellenünk nem léphet pályára, ami jó, hiszen az egyik góllövőjüket vesztették el. Ettől függetlenül vannak még nagyon jó játékosok a keretükben. Egységes, harcos, jó futballt játszó csapat a Kaposvár. Azzal nem szabad foglalkoznunk, hogy nem mindig alakultak jól az eredményei, nekünk ugyanazzal az elánnal kell belevetnünk magunkat a küzdelembe, mint ahogyan azt korábban is tettük”.

Forma-index (az elmúlt öt mérkőzés alapján)*
Kaposvár Rákóczi - DVSC-TEVA
ellenfél eredmény pontszám
KAPOSVÁR      
Pécs(LK) 2-1 1,50  
Siófok(LK) 2-0 1  
Győr(NBI) 0-0 1  
Diósgyőr(NBI) 1-2 0  
Andráshida(MK) 2-0 2,50  
Aktuális forma-index*   1,20  
DVSC      
Pápa(NBI) 2-0 2,50  
Újpest(NBI) 3-2 2  
Siófok(NBI) 0-0 1,25  
Paks(NBI) 4-2 2  
Kazincbarcika(MK) 5-1 2,50  
Aktuális forma-index*   2,05  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)