Atlétika

Mégsem lehetett Carl Lewisra szavazni

  • VNA

New Jersey államban indult volna szenátusi helyért a kilencszeres olimpiai bajnok Carl Lewis, nevét viszont lehúzták a szavazólapokról.

Korábban már írtunk róla, hogy az egykori remek atléta, Carl Lewis politikai pályára készül. A New Jersey állam szenátusába készülő ex-sportoló azonban már a szavazásig sem juthatott el, nevét ugyanis lehúzták a szavazólapról, miután kiderült, hogy Lewis nem teljesíti a törvényi előírásokat és a választások előtt nem lakott folyamatosan négy éven keresztül az állam területén belül. A hazájában nagy népszerűségnek örvendő Lewis a november nyolcadikai voksoláson a demokrata párt színeiben indult volna mandátumért.

Carl Lewis ügye már egy ideje fókuszban volt a szavazás előtt, jó egy hónapja keringett az ő indulásával foglalkozó jogi ügy az Egyesült Államok különböző bíróságai között. Az immáron 50 esztendős Lewis nem keseredett el az ítélet után, hanem egyből jelezte, hogy továbbra is részt vesz majd a demokrata kampányokban és a párt által szervezett különböző jótékonysági eseményeken.