Tenisz

Federer is lemondta a sanghaji tornát

  • VNA

Bár tavaly döntőt játszott Sanghajban, idén októberben nyugalomra vágyik Roger Federer, így nem utazik el Kínába.

A világranglista vezető, a Davis Kupa elődöntőn megsérült Novak Djokovics után az egykori ranglista első Roger Federer is lemondta a szereplést az októberi sanghaji mesterversenyen. „A fárasztó nyár után szeretnék egy kis nyugalmat magam körül és szeretnék végre pihenni” - nyilatkozta pénteken a kínai városban tavaly döntőt játszó svájci játékos. A közelmúltban több éljátékos is jelezte, hogy a sűrű szezon miatt sérült meg, Federer vélhetően ezt szeretné elkerülni.

Korábban a skót Andy Murray azt is kilátásba helyzete, hogy a legjobb teniszezők esetleg sztrájkkal szereznének érvényt - a szezon rövidítését célzó - akaratuknak. A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) már jelezte, hogy vette a profi játékosok jelzéseit és szeretne megoldást találni a felmerült problémákra. „Össze fogunk ülni a játékosok képviselőivel és megpróbálunk egy más megoldást kidolgozni az ellentétek rendezésére. A sztrájk szerintem erre nem járható út” - nyilatkozta a napokban az ITF elnöke, Francesco Ricci Bitti.