Premier League

Botlott a Stoke otthonában a Manchester United

Először hullajtott pontokat az idényben a címvédő Manchester United a Premier League-ben: a Vörös Ördögök a 6. forduló szombati mérkőzésén 1-1-et játszottak a Stoke Cityvel a sérült Wayne Rooney és a találkozó elején kidőlő Javier Hernández nélkül.

Peter Crouch fejese egy pontot ért a Stoke Citynek

A vendégeknél nem lépett pályára a góllövőlistát kilenc találattal vezető Wayne Rooney, aki a mérkőzés előtt sérült meg, helyén az idényben először kezdő Dimitar Berbatov játszott.

A 3. percben Javier Hernández tizenegyesgyanús esetben esett el Asmir Begovic kapuja előtt, Jonathan Woodgate lökött rajta jókorát, a mexikói szerencsétlenül esett el, Begoviccsal is ütközött, pár perccel később le kellett cserélni.

A Stoke korán elkezdte aprítani ellenfelét, a 7. percben Glenn Whelan páros lábbal szállt bele Patrice Evrába, a játékvezető sárgát mutatott fel, de a pirosért sem reklamálhatott volna Whelan.

Nem volt unalmasnak mondható a mérkőzés, a Stoke kapott az alkalmon, hogy két kulcsemberét is nélkülözte az MU, elősorban a szögletek és a bedobások voltak veszélyesek David De Gea kapujára, de hiába volt több helyzete az első félidőben a hazaiaknak, a vendégek szereztek gólt:  a 27. percben Owen eltakarította előle Nani elől az embereket, a portugál jobbról befelé cselezgetett, majd okosan a bal alsóba helyezett (0-1).

A gólra egy óriási helyzet volt a válasz, Wilkinson jobb oldali lövését De Gea a lécre tolta. A 32. percben Nani duplázhatott volna, de 15 méterről nem találta el az üres kaput, a másik oldalon De Gea ismét nagyot védett, Walters löketét a jobb sarok mellé tornázta. 1-0-ás vendégelőnnyel vonultak szünetre a csapatok, de a United egy büntetőt és egy piros lapot is számon kérhetett Peter Walton játékvezetőn.

Az 52. percben a sokadik szöglet kifogott De Geán, nem mozdult ki kapujából, a védők pedig lemaradtak Peter Crouchról, aki a hálóba bólintott (1-1). Ez volt a csatár első gólja Stoke-színeiben és az első a United ellen. Pár perccel később óriási ziccert hagyott ki a hórihorgas támadó, belealudt a második félidő elejébe az MU. A 68. percben Wilson szabadrúgását De Gea bokszolta ki, majd Ferguson becserélte Ryan Giggset és Danny Welbecket, és a hajrára átvette az irányítást a United. A vége előtt a Stoke szerezhetett volna gólt, de Crouch ismét hibázott De Geával szembe, majd Giggs tüzelt a kapu mellé.

A Stoke City pontot mentett hazai pályán a címvédő ellen, a Manchester United először botlott a szezonban. A Vörös Ördögök továbbra is vezetik a tabellát, de csak a Citynél jobb gólkülönbségüknek köszönhetően.


Premier League, 6. forduló:
Manchester United-Stoke City 1-1 (1-0)
Gólszerző:Crouch (52.), illetve Nani (27.)
 
Korábban:
Chelsea-Swansea City 4-1 (2-0)
g: Torres (29.), Ramires (36., 75.), Drogba (94.), illetve Williams (86.)
kiállítva: Torres (39., Chelsea)
Arsenal-Bolton Wanderers 3-0 (0-0)
gól: van Persie (46., 71.), Song (89.)
kiállítva: Wheater (55., Bolton Wanderers)
 
FC Liverpool-Wolverhampton Wanderers 2-1 (2-0)
g: Johnson (11., öngól), Suarez (38.), illetve S. Fletcher (49.)
 
Newcastle United-Blackburn Rovers 3-1 (2-1)
g: Ba (27., 30., 54.), illetve Hoilett (37.)
West Bromwich Albion-Fulham 0-0
Wigan Athletic-Tottenham Hotspur 1-2 (0-2)
g: Diame (50.), illetve van der Vaart (3.), Bale (23.)
kiállítva: Gohouri (62., Wigan Athletic)
 
Manchester City-Everton 2-0 (0-0)
g: Balotelli (68.), Milner (89.)
 
Vasárnap:
Queens Park Rangers-Aston Villa 17:00
Hétfő:
Norwich City-Sunderland 21:00
Tabella
1. Manchester United 6 5 1 0 22 5 16
2. Manchester City 6 5 1 0 19 5 16
3. Chelsea 6 4 1 1 12 7 13
4. Newcastle 6 3 3 0 7 3 12
5. Liverpool 6 3 1 2 8 8 10
6. Tottenham 5 3 0 2 9 9 9
7. Stoke 6 2 3 1 4 6 9
8. Aston Villa 5 1 4 0 6 4 7
9. Everton 5 2 1 2 6 6 7
10. Queens Park Rangers 5 2 1 2 4 6 7
11. Wolverhampton 6 2 1 3 5 8 7
12. Arsenal 6 2 1 3 9 14 7
13. Sunderland 5 1 2 2 6 4 5
14. Norwich 5 1 2 2 5 7 5
15. Wigan 6 1 2 3 5 9 5
16. Swansea 6 1 2 3 4 9 5
17. Fulham 6 0 4 2 4 7 4
18. Blackburn 6 1 1 4 8 13 4
19. West Bromwich 6 1 1 4 3 8 4
20. Bolton 6 1 0 5 8 16 3