Rögbi-vb

A franciák magukra haragították az új-zélandi nézőket

  • VNA
Címkék:

A negyeddöntő párosításai már kezdenek kirajzolódni a rögbi világbajnokságon. A franciák nem a legerősebb csapatukat nevezik Új-Zéland ellen, inkább csoport másodikként jutnának tovább.

Szombaton rendezik a rögbi világbajnokság egyik leginkább várt mérkőzését. Az „A”-csoportban ugyanis ekkor találkozik egymással a két eddig még veretlen együttes, Franciaország és Új-Zéland. Bár mindkét csapat negyeddöntős helye már szinte biztosra vehető, mégis hatalmas felhördülést okozott Új-Zélandon az a hír, amely szerint a francia csapat csak második sorával áll fel a telt házas derbire készülő házigazdák ellen. A döntés oka az lehet, hogy a többi csoport jelenlegi állásait megnézve az „A”-csoport második helyezettje az egyenes kieséses szakaszban vélhetően könnyebb ágra (a címvédő Dél-Afrikát elkerülve) juthat majd.

„Ez a lépés annak a 60.000 nézőnek a megsértése, akik már hetekkel ezelőtt megvették a jegyeket erre a csoportmérkőzésre. Ők a sztárokat, a legjobbakat szeretnék látni” - méltatlankodott az egyik új-zélandi rögbi szakíró. „A helyi sajtónak mindig szüksége van valamilyen botrányra, hogy eladja az újságokat. Ezzel azt jelzik, hogy nem tisztelik azon játékosainkat, akik szombaton ott lesznek a pályán. Ez plusz motivációt jelent majd a számunkra is” - reagált a franciák játékosa, Pascal Papé a „tartalékos” kezdőcsapatot firtató kérdésekre. A franciák az utóbbi időszakban többször is legyőzték az új-zélandi válogatottat, így a ’99-es világbajnokság elődöntőjében és legutóbb a hazai rendezésű torna negyeddöntőjében is jobbnak bizonyultak a Tiszta Feketéknél. Most viszont úgy tűnik, hogy nem bánnák, ha ez a sorozat (a csoportkört tekintve legalábbis) megszakadna…