AS Roma

Luis Enrique nem tudja, hogy Lobont vagy Curci lesz-e Stekelenburg helyettese

Az AS Roma kapusa, Maarten Stekelenburg szombaton fejsérülést szenvedett az Inter elleni bajnokin, miután a brazil Lúció halántékon rúgta. Azt még nem tudni pontosan, hogy a holland hálóőr mennyi időre dőlt ki, de valakinek addig is állnia kell majd a Farkasok kapujában, csak épp a vezetőedző sem tudja még, hogy kinek.

Az Inter elleni találkozóra Lobontot nevezte Luis Enrique, így természetesen ő is állt be a megsérült Stekelenburg helyére. A Roma vezetőedzője azonban még nem biztos abban, hogy a román hálóőr kezd-e csütörtökön a Siena ellen, vagy esetleg Gianluca Curci. Erről a következő napok edzéseinek tapasztalatai alapján dönt majd.

Maarten Stekelenburg fekszik eszméletét vesztve az Inter-Roma mérkőzésen, miután Lúcio fejberúgta 2011 szeptemberében

Stekelenburg egyébként a szombat éjszakát Milánóban töltötte, de azóta hazautazhatott Rómába, ahol néhány viszgálaton még át kell esnie, mielőtt az orvosok megmondják, hogy mennyi időt kell kihagynia. Nekik a kapus azt mondta, hogy a Lúcióval történt "összecsapásából" csak arra emlékszik, hogy a brazil védő közeledik felé, aztán elsötétült előtte a világ.

A kapust a kórházban meglátogatta honfitársa, Wesley Sneijder, akivel a válogatotton kívül még az Ajaxban együtt játszottak, és Marco Branca, az Inter technikai igazgatója is jobbulást kívánt neki.

"Örömmel hallottuk, hogy hazautazhatott, tudjuk, milyen érzés ez, hiszen Chivu két évvel ezelőtt szenvedett nagyon súlyos fejsérülést. Kapcsolatban vagyunk a Roma orvosaival, és Lúcio is nagyon sajnálja az esetet, hiszen ő mindig mindent megtesz a csapata sikeréért, de soha nem feledkezik el a játék és az ellenfél iránti tiszteletről sem. Nem véletlen, hogy vasárnap első dolga volt nyilatkozatban jobbulást kívánni Stekelenburgnak, miután szombaton este nem volt erre alkalma a stadionban" - mondta a szakember.