Fiorentina

Gilardinónak öt-hat hét pihenőre van szüksége

A Fiorentina csatára, Alberto Gilardino térdsérülést szenvedett az Udinese elleni bajnokin vasárnap, és hordágyon kellett levinni a pályáról. A felvételek alapján a szalagszakadás veszélye is fennállt, de ezt az orvosi vizsgálatok végül kizárták, és kiderült, hogy a támadónak mintegy másfél hónapot kell kihagynia.

Gilardino Handanoviccsal történt ütközése után maradt lent a földön, de már a vasárnap esti első tesztek is kizárták, hogy a szalagjai elszakadtak volna, hétfő délelőtt pedig a rezonanciás vizsgálatok eredményei alapján öt-hat hét pihenőt írtak neki elő az orvosok.

A csatár saját honlapján írt néhány sort a sérüléséről: "Szerencsére nem olyan nagy a baj, mint amilyennek elsőre tűnt. Nagy fájdalmaim voltak, és a legrosszabbtól tartottam, de a vizsgálatok után megkönnyebbültem. Köszönöm a szurkolóknak, a csapattársaknak és mindenkinek, aki segített. Ölellek benneteket, nemsokára találkozunk a pályán!"