NB I

Nagy Tamás többet várt a Fradi-védőktől, Csertői Aurél szerint sima meccs volt

A Győri ETO 2-0-ra legyőzte a Ferencvárost az OTP Bank Liga kilencedik fordulójának zárómérkőzésén. A mérkőzés után Csertői Aurél, illetve Nagy Tamás, a két csapat vezetőedzői értékelték a találkozót a Sport Tv műsorában.

Nagy Tamás (Ferencváros): "Az első kapott gólig nagyon szervezetten játszott a csapat, nem is látszott, hogy vezetést szerezhet az ellenfél. Annál a szituációnál nagyobb áldozatvállalás kellett volna a védőinktől, erőszakosabbnak kellett volna lenniük. Utána érezhetően átadták a területet, de egy eladott labdából leindítottak minket, pedig tudtuk, hogy nagy erősségük a gyors kontrajáték. Az első félidő végén nagyon komoly lehetőségeink voltak, de nem sikerült őket belőni. A második félidőre rendeztük kicsit a sorainkat, és szerintem benne is volt a mérkőzésben, hogy döntetlent játsszunk. Nagyobb felelősségvállalásra biztattuk a játékosokat, valamint a bal oldalunkon próbáltunk erősíteni, és Somaliának volt is ebből helyzete, de sajnos nem tudta kihasználni."

Csertői Aurél (Győr): "Úgy kezdtünk, ahogy elterveztük, uraltuk a játékot, lendületesek voltunk, és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Már az első félidőben is a jó mélységi felfutásainkkal vertük meg a Ferencváros védelmét, és ha a második játékrészben belőjük a kontráinkat, még nagyobb lehetett volna a különbség. Volt helyzetünk, az ellenfél felíveléseit jól hárítottuk, szerintem ez egy sima meccs volt."