Bundesliga

A 87. percig vezetett, de kikapott a Dortmund Hannoverben

A Borussia Dortmund a második félidőben szerzett Kagawa-gólnak köszönhetően sokáig vezetett, de a hazaiak a hajrában fordítani tudtak.

Kagawa győztes gólt szerzett - Fotó: AFP

Jó iramban kezdtek a csapatok, Lewandowski fejesével megszerezhette volna a vezetést a Dortmund az első 10 perc után, de Zieler védeni tudott. A 26. percben a hazai csapat egy BVB-szöglet után vezethetett ellentámadást, de Weidenfeller Konan 14 méteres lövését hárította bravúrral. Az első félidő végén még Kuba került ziccerbe, de 12 méteres lövését ismét hárította a hannoveri hálóőr. Az első játékrészben ugyan jobban játszott a címvédő, de nem használta ki a lehetőségeit. A szünet után a horvát gólvágó, Perisic került helyzetbe, de a büntetőterületen belül elherdálta a lehetőséget. A második játékrészben fokozódott a Dortmund nyomása, aminek meg is lett az eredmény: Lewandowski passzolt Kagawához, aki Pogatetz mellett Zieler fölött a kapuba emelt (0-1).

Ezután is csak pillanatokra volt a labda a hazaiaknál, Grosskreutz egy remek keresztlabda után szinte a kapu torkából durrantott fölé. A 87. percben aztán a semmiből egyenlített a Hannover: Pander szögletét Haggui fejelte a kapuba (1-1).

Két percre rá pedig jött az igazi hidegzuhany a címvédőnek, ugyanis egy hosszú indítás után Subotic hibáját kihasználva Konan 17 méterről a kapuba lőtt (2-1). Ezt követően még Sobiech, a hazaiak kapusa kapott piros lapot, az eredmény azonban nem változott, kikapott a Dortmund Hannoverben.

Bundesliga 6. forduló
Hannover 96-Borussia Dortmund 2-1 (0-0)
AWD-Arena, 49.000 néző
Gólszerző: Haggui (87.), Ya Konan (89.) ill. Kagawa (63.)