NB I előzetes

Prukner sálat kapott, Szivics nem felejt

  • Göbölyös János

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 9. fordulója. A mezőny egyetlen, még nyeretlen csapata, az egy ponttal a tabella utolsó helyén álló a Zalaegerszeg a Kecskemétet fogadja.

A KTE-ZTE mérkőzés az NB I-ben
OTP Bank Liga 9. forduló
Zalaegerszegi TE–Kecskeméti TE
ZTE Aréna, 09.17., szombat, 16.00
Vezeti: Fábián Mihály (Demeter J., Tóth I.)
Hathárom-tipp: X
Prukner László megkapta a sálat. A Kaposvár, majd a Ferencváros edzőjeként megszokhattuk tőle, hogy a mérkőzéseken a nyakán viseli a szurkolóktól kapott ajándékot, ám hogy ez így lesz-e új csapatának, a Zalaegerszegnek a Kecskemét elleni bajnokiján is, az egyelőre kérdéses. A ZTE három héttel ezelőtt kinevezett edzője ugyanis a klub honlapján azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy akkor viseli majd a B-középtől kapott sálat, ha a saját szakmai arculatára tudja formálni a Zetét. Ha tehát szombat délután négy órakor Prukner nyakában ott díszeleg a kék-fehér csíkos ereklye, akkor megtörtént az arculatváltás, ha nem…Győzni persze sál nélkül is lehet, sőt, most, hogy az Újpest és a Fradi is elkezdett nyerni, szinte kötelező. Ehhez viszont egyrészt a csapat leggyengébb részét, a védelmet kellene stabilizálni, ami a nyolc meccsen kapott huszonegy gól tükrében és a KTE támadójátékának ismeretében ilyen rövid idő alatt szinte megoldhatatlan feladatnak tűnik. Ha mégis sikerül hátul rendet tenni, az még mindig kevés a sikerhez, elöl is kellene valamit alkotni - a Méyé-Tököli duó nélkül. A gaboni csatár piros lappal és bordatöréssel fejezte be a Ferencváros elleni meccset, ő tehát két-három hétig nem léphet pályára, míg a Kecskemétről Zalaegerszegre igazolt Tököli a kontraktus záradéka értelmében ezen a találkozón csak szurkolhat. Nincs tehát könnyű helyzetben a zalai közönség előtt bemutatkozó Prukner László, de hát ezt akkor is tudta, amikor igent mondott a felkérésre.         

,,Napról napra lépünk előre, de messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni - fogalmazott az nb1.hu-nak a ZTE trénere. - A csapat kezd átállni arra a munkára, amit mi képviselünk. A játékosokat nehéz ilyenkor kizökkenteni, mert a mentális és a fizikai állapot összefügg. A kudarc mindkettőt negatívan, a siker pozitívan befolyásolja. Nagy varázslat nincs, egy-egy siker sokat lendíthet a csapaton, és az sem ártana, ha Fortuna megfogná a kezünket."

Kecskeméten ennyire azért nem kiélezett a helyzet, Tomiszlav Szivics múlt heti elkapkodott lemondását már archiválta a klub, az edző azonban nehezen felejt. Bizonyítja ezt az a nyilatkozata, amit a hétközi U20-as válogatott mérkőzés után tett, miután a magyar fiatalok 3-1-re legyőzték a szerbeket. Nem kétséges, hogy Szivics a Vasas elleni bajnoki helyett utazgató Foxira és Litsingire gondolt, amikor azt mondta, hogy ,,egy-két magyar fiú játéka nagyon tetszik, Kovács Istvánt például szívesen elfogadnám a csapatomba, mondjuk néhány idegenlégiósom helyett”. Az afrikaiak nyilván értettek a célzásból, bár nem kétséges, hogy négyszemközt is szembesülhettek edzőjük véleményével, így aztán van mit jóvá tenniük Zalaegerszegen. Ott, ahol egyébként a két csapat eddigi három bajnoki találkozóján még pontot sem tudott szerezni a KTE. Szivics az nb1.hu-nak adott nyilatkozatában sem ezzel, sem a renitensekkel nem foglakozott, azt viszont megjegyezte, hogy az új edző érkezése okozhat nehézséget az aktuális ellenfél, így a Kecskemét számára is: ,,Tudom, hogy a Zalaegerszegnek most minden pont nagyon fontos, de ugyanez elmondható rólunk is. A zalaiak nagyon jó kerettel rendelkeznek, és most, az edzőváltás után bármi megtörténhet. Mi mindenesetre ugyanúgy készülünk, mint a Vidi vagy a Loki ellen, és a saját játékunkkal foglalkozunk”.

Forma index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)*
Zalaegerszeg-Kecskemét
  ellenfél eredmény pontszám
ZTE        
  Vasas(NBI) 1-1 1  
  Győr(NBI) 1-5 0  
  Haladás(LK) 1-2 0  
  Pápa(LK) 0-8 0  
  Ferencváros(NBI) 0-2 0  
Aktuális forma-index*     0,20  
KECSKEMÉT        
  Honvéd(NBI) 3-1 2  
  Haladás(NBI) 2-2 1,25  
  Szolnok(LK) 3-1 1,50  
  Újpest(LK) 4-3 1  
  Vasas(NBI) 1-1 1  
Aktuális forma-index*     1,35  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
Az NB I állása
M Gy D V Rg Kg P
1. Debreceni VSC 8 7 1 0 16 5 22
2. Győr 8 7 1 0 15 5 22
3. Pécs 8 5 1 2 12 13 16
4. Honvéd 8 5 0 3 17 10 15
5. Diósgyőr 9 4 3 2 14 10 15
6. Videoton 8 4 1 3 12 6 13
7. Pápa 8 4 1 3 9 8 13
8. Kecskemét 8 3 3 2 16 11 12
9. Paks 8 2 4 2 13 15 10
10. Siófok 8 2 3 3 7 7 9
11. Haladás 8 2 2 4 7 10 8
12. Kaposvár 9 1 4 4 12 18 7
13. Vasas 8 1 3 4 9 16 6
14. Újpest 8 1 2 5 9 13 5
15. Ferencváros 8 1 2 5 6 10 5
16. Zalaegerszeg 8 0 1 7 4 21 1