Birkózó-vb

Kiss Gergely a nyolcaddöntőbe jutott

  • MTI

A szabadfogásúak 96 kg-os súlycsoportjában szereplő Kiss Gergely győzelemmel kezdett, így a nyolcaddöntőbe jutott az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság szombati versenynapján.

A dél-koreai Kim Jae Gang elleni meccs elején mindkét fél óvatos volt, inkább csak ismerkedtek egymással, majd Kiss megpróbálta kitolni riválisát, szinte körbekergette a szőnyegen, de végül megmenekült Kim, sőt az utolsó másodpercekben neki sikerült megragadnia Kiss lábát, s kitolni őt az érvényes területről (0-1). A második szakaszban a magyar birkózó érezhetően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, nagy elánnal küzdött, előbb kitolta, majd földre rántotta ellenfelét, harmadjára meg nemes egyszerűséggel "lecsavarta" a szőnyegre Kimet (3-0).

A továbbjutásról döntő harmadik felvonásban Kim egy lábra indított akcióból mögékerüléssel jutott előnyhöz, de innentől szinte csak Kiss volt a szőnyegen. Először egy hasonló lábra támadással egyenlített, aztán mögékerüléssel már a vezetést is megszerezte. A dél-koreainak kockáztatnia kellett, de támadását Kiss megkontrázta, és átforgatta az ellenfelét, az utolsó másodpercekben pedig egy gánccsal a hátára döntötte(8-1).

A nyolcaddöntőben nagy valószínűséggel a 2006-os világbajnok, az Ázsiai Játékok kétszeres bajnoka, az iráni Reza Mohammad Ali Jazdani vár Kissre.