De Gea hazai celebritásokat megszégyenítő hatékonysággal uralja a címlapokat, más kérdés, hogy a rekordösszegért vásárolt spanyolnak esze ágában sincs a középpontban lenni. A híresen (vagy hírhedten, ki-ki döntse el) kritikus brit sajtó akkor is megtalálja őt, ha épp nem áll a kapuban. A sportújságírás bulvár régiójának újabb "támadását" a cserekapusnak, Anders Lindegaardnak (aki bármikor készen áll a bevetésre), illetve edzőjének, Sir Alex Fergusonnak köszönheti. Pedig mindketten jót akartak, efelől nem lehet kétségünk. Előbbi pazar védéseivel, utóbbi gorombaságával gyűrűzi tovább a manchesteri kapusposzt-sagát, ami ki tudja, mikor ér véget.
A média monodrámává zsugorította a történetet, köszönhetően a főszereplő (még) szerény angol tudásának. Úgy is fogalmazhatunk, hogy de Gea még nem képes egyedül állni a rohamokat, ezért mind sportszakmai (Lindegaard), mind sportpolitikai (Ferguson) fronton védelemre szorul. Mielőtt megvizsgálnánk, hogy jogosan éri-e kritika az ifjú titánt, nézzük meg közelebbről a Ferguson kontra sportsajtó szimbolikus összecsapásának ki tudja hányadik fejezetét. A BL szerdai játéknapján történtek a klubok belső konfliktusait szaglászó riportereknek kedveztek: a United cserekapusa, Lindegaard bravúrokkal köszönte meg a bizalmat, lényegében ő tartotta meccsben az önmagához képest feltűnően összeszedetlenül futballozó csapatát.
Szenzációra gyűlt a riporterhad, új hőst avattak, akit a Chelsea elleni hétvégi rangadón már királlyá is koronáznának. Ha ő védene. Az egyetlen akadályt a mester korábbi kijelentése képezi: de Gea a sűrű versenynaptár miatt szükséges rotáció "áldozata" csupán, szó sincs bizalomvesztésről, minden marad a régiben. Mivel ezt már a mérkőzést megelőzően kijelentette, némiképp váratlan volt Kelly Cates kérdése: ugyan ki véd majd a Chelsea ellen. Játékosait pótapaként védelmező Ferguson kifakadása nem csak pontot tett a kapushiszti végére, hanem ítéletet is hirdetett a sportriporterek áldatlan munkájáról.
Az ominózus BL-mérkőzés utáni interjú
Ennek ellenére Kelly Catesnek több okból is igaza volt. A közvéleményt leginkább ez a kérdés foglalkoztatta, illetve tudvalévő, hogy Sir Alex nem mindig azt mondja, amit tesz, vagy épp tervez. Kenny Dalglish lánya egy igen kényessé vált témát feszegetett, Sir Alexszel pedig nem szabad packázni, talán ez a legfontosabb tanulság. A skót lovagnak igaza van: a médiának hősökre és bukott harcosokra van szüksége, a végletekben gondolkodó sportújságírás hazánkban sem újkeletű fogalom. Van der Sar emlékét és tetteit középkori legendává túlozta a közvélemény, indokolatlanul nagy elvárást helyeztek a trónt fontmilliós ágon öröklő 20 éves fiú vállára. Pedig Sir Alex jelezte: egy nagyon tehetséges, ám nem kész kapust vásároltak, akinek még rengeteget kell fejlődnie. Magassága, reflexei és higgadtsága átlagon felüli, fizikuma és a beívelések kezelése pedig még hosszú órák munkája során tökéletesedhet.
Az edző türelemre intett, de mint tudjuk: az eredmények most és azonnal kellenek, nem jövőre, így a szurkolói elvárások már hegyként tornyosultak a 20 éves fiú háta mögött. Ilyen szituációban a hiba elképzelhetetlen fogyatékosság, sportban ugye olyan nincs is. Akik azt jósolták, hogy egy tinédzser nem bírja el a lelki terhet, azoknak a City elleni Community Shield-meccs bizonyító erejű volt. A rangadón két gólt is a nyakába varrtak, a megértőbbek az elsőért Ferdinandot hibáztatták, az utóbbiért pedig Edin Dzeko tehetségét méltatták. A könnyűnek tűnő lövés valóban elsurrant a jobb karja mellett, de nem mindegy, hogy milyen ívben és sebességgel. Szó, mi szó, ritkán látunk így labdát ilyen röppályán szállni, mindenesetre egy potyát behúzhatunk de Gea neve mellé. Más kérdés, hogy végül nyert a United, de ez most nem is olyan fontos.
Jött a West Bromwich Albion elleni első fordulós ütközet, amit követően a kapus neve már a szerkesztőségi szégyentáblákra is felkerült. Nincs mit vitatni, Shane Long gyengécske tekerésére úgy dőlt el, ahogy arra öregfiúk mérkőzéseken látunk példát, már másodpercekben volt mérhető a reakcióideje. Ezt a meccset is behúzta a Manchester, a szerencsének és a szédületes támadóegységnek köszönhette de Gea, hogy legalább az öltözői nyugalom biztosítva volt. A Tottenham ellen otthon már érintetlen maradt a hálója, az előző két mérkőzéshez képest sokkal összeszedettebb volt, noha még maradtak ideges megmozdulásai. Az Arsenal tönkreverésében viszont már tevékenyen részt vett, Robin van Persie egyenlítőnek szánt büntetőjét kipofozta a kapuból, egy perccel később pedig újabb gólt ünnepelhetett a United tábor. Ugyan háromgólos előnynél Walcott góljánál is mosolyra húzódott a kapust cserepadra követelők szája, tény, hogy kissé kacskán próbálta kibelsőzni jobbal a közelről érkező lövést, ami így a lába között jutott a kapuba, végső soron azonban komoly védelmi hiba előzte meg a találatot.
A Bolton ellen ismét brillírozott a Manchester (idegenbeli ötgólos siker), de Gea egészen magabiztos teljesítményt nyújtott, bravúrra és több veszélyes beívelés hatástalanítására is futotta az erejéből. Az összmérleg alapján 5 mérkőzésen 2 gólt tisztán, egyet félig írhatunk a kapus számlájára, miközben töretlenül fejlődött, egyre magabiztosabb formát mutatott, ráadásul a rangadón fontos szituációban egy büntető hárítására is szorított időt. A negatív aspektusokat felnagyító riporteri reakció túlzónak hat, de ne feledjük, anno Eric Cantona, David Beckham, a jóképű és gazdag Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney is megjárták a hadak útját, mégsem lettek rosszabb futballisták … sőt. Egyelőre nem úgy tűnik, hogy kedvét szegnék a kritikák, remélhetőleg lelkileg is hamar hozzáerősödik az angol élvonalhoz. Ha minden jól alakul a számára, akkor megfeledkezik Schmeichelről, Van der Sarról és azt teszi, amihez a legjobban ért: véd, és azt teszik vele a Manchester Unitednél, amihez a legjobban értenek: világklasszist faragnak egy fiatal tehetségből az előttünk álló években.