Bajnokok Ligája

Villas-Boas szerint véget ért a Torres-ügy a Chelsea-nél

A Chelsea 2-0-ra győzött a Bayer Leverkusen ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitónapján, és mindkét csapat szakvezetője értékelte a látottakat a találkozó után. André Villas-Boas, a Kékek menedzsere emellett arra is kitért, hogy mihez kezd Fernando Torresszel, aki néhány napja nyíltan kritizálta csapattársait egy interjúban.

Fernando Torres küzd a Leverkusen védőivel a Chelsea Bajnokok Ligája mérkőzésén a Stamford Bridge-en 2011 szeptemberében

Villas-Boas szerint megérdemelten nyertek kedden a Leverkusen ellen, bár hamarabb is eldönthették volna a mérkőzést: "Nehéz meccs volt, de sok helyzetet dolgoztunk ki. Petr Cech néhányszor nagyott védett, de szerintem ez a mi mérkőzésünk volt, és igazságos eredmény született. Kár, hogy a második gólt nem szereztük meg hamarabb, mert az megnyugatott volna minket, de így is remekül dolgoztunk, és sok kapura tartó lövésünk volt."

Robin Dutt, a Leverkusen vezetőedzője sem tiltakozott az ellen, hogy a Chelsea megérdemelten győzött, de nem volt elégedetlen saját együttesével sem: "Igazából nem volt sok hibánk. Megszerezhettük volna a vezetést Michael Ballack révén, de ehelyett megengedtük a középhátvédnek, hogy keresztül menjen a középpályán, és gólt szerezzen. Nos, abban a pillanatban épp szétesett a szervezettségünk. Döntő volt, hogy a Chelsea szerzett vezetést. Mindkét csapat jól, szervezetten játszott, és a szünet utáni 20 percben szerintem mi kifejezetten jók voltunk. Az egyértelmű, hogy a Chelsea megérdemelten nyert, de a saját csapatom is jól teljesített."

A mérkőzés értékelése után André Villas-Boas beszélt arról is, hogy mire jutott Fernando Torresszel annak kapcsán, hogy a csatár néhány napja egy interjúban kritizálta csapatát: "Az ügyet megoldottuk. Beszélgettem Fernandóval, és túljutottunk a dolgon. Láthatták, hogy játszott, gólpasszokat adott, jól teljesített, ahogy az egész csapat is. Remélem, hogy ilyesmi nem fordul elő még egyszer a csapatban. Ha mégis, akkor az én dolgom lesz, hogy megoldjam, hiszen én vagyok a menedzser.

A szakembert arról is faggatták, hogy miért hagyta ki John Terryt és Frank Lapardot is a kezdőből (előbbit a keretből is), és ő elutasította az újságírók értékelését, miszerint ez bátorság lett volna a részéről: "Ez inkább a csapatban lévő tehetséges játékosok elismerése volt. Annyi jó futballistánk van, hogy hiba lenne, ha nem tartanánk őket tűzben, és nem használnánk ki a bennük rejlő lehetőségeket. Ennyiről szólt a döntésem, nem volt benne semmiféle bátorság. Egyszerűen csak forgatni szeretném a csapatot, és azt hiszem, a játékosok tapasztaltak már ilyet korábban is."