Bajnokok Ligája, D-csoport

Nyögvenyelős Real-győzelem Zágrábban, gólnélküli meccs Amszterdamban

Bajnokok Ligája D-csoport

Igen szerény góltermést hozott a Bajnokok Ligája A-csoportjának első fordulója, melyben az Ajax Amszterdamban játszott 0-0-s döntetlent a Lyonnal, míg a Real Madrid soványka egygólos győzelmet aratott a Dinamo Zagreb pályáján.

Mesut Özil küzd a labdáért a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen
Ugyan José Moruinho eltiltása miatt nem ülhetett le a Real Madrid kispadjára, de a madridiak a portugál nélkül is a három pontért utaztak a horvát fővárosba. A 1971 és 1973 után története során harmadik alkalommal pirosban futballozó Real egy igen "langyos" találkozót játszott Zágrábban. Az első félidőben ugyan mezőnyfölényben játszottak a spanyolok, de az argentin Di María góljával csak az 53. percben szereztek vezetést. Nem sokkal ezután Ronaldo révén el is dönthették volna a mérkőzést, de a portugál közeli próbálkozását védeni tudta a hazaik portása. A 73. percben aztán a brazil Marcelo megkapta a második sárgalapját is, így a Real 10 emberrel volt kénytelen befejezni a meccset.

A csoport másik összecsapásán a remek támadójátékáról híres Ajax és Lyon képtelen volt a kapuba találni, így egy igazságosnak mondható 0-0-val nyitották az elitsorozatot.

Bajnokok Ligája
D-csoport 1. forduló
Dinamo Zagreb - Real Madrid 0-1 (0-0)
Gól: Di María 53.
Kiállítva: Marcelo 73.
Ajax - Lyon 0-0