Bajnokok Ligája

Képes lesz-e megállítani Rooneyt és a Man.Unitedet a Benfica?

Szerdán újabb nyolc találkozót rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ahol már a csoportkör fázisában is igen nívós párharcokra kerül sor. A játéknap legnagyobb rangadójának a Manchester United lisszaboni látogatása ígérkezik, de a Villarreal-Bayern München és a Manchester City-Napoli találkozók is igazi csemegének számítanak.


A-csoport


Az A-jelű négyes nevezhető a nyolc csoportból igazán a "halálcsoportnak", hiszen a Bayern München, a Manchester City, a Villareal és a Napoli került össze rögtön az első fázisában a sorozatnak. Villarreal - Bayern München 20.45
hatharom-tipp:2
A négy nagy bajnokság jeles képviselői közül nehéz eldönteni  kinek a mérkőzése is ígér nagyobb izgalmakat, de az biztos, hogy a szenzációs formában futballozó Bayern München ellen hazai pályán is komoly gondjai lehetnek a Villarrealnak. Jupp Heynckes csapata a Bundesliga legutóbbi fordulójában 7-0-ra ütötte ki a Freiburg csapatát, a gárda húzóemberei (Gomez, Ribéry) valósággal szárnyaltak a hétvégén. Az El Madrigalban nyilván nehezebb dolguk lesz, még akkor is, ha Juan Carlos Garrido alakulata nem rajtolt valami fényesen az idei szezonban. A két csapat egyébként még soha nem találkozott egymással hivatalos tétmérkőzésen, ez lesz az első "randevú" a két gárda között. Hogy a németek a győzelemre törekednek, azt jól példázza a csapatkapitány Philipp Lahm kijelentése, miszerint a csoport favoritja a bajor sztárcsapat. "Úgy gondolom, nem szabad lefékeznünk ezt az eufóriát, amiben most vagyunk. Bár tudjuk, hogy a BL más, mint a bajnokság" - mondta Lahm.

A csoport másik összecsapásán a szintén bombaformában játszó Manchester City a olasz bajnokság bronzérmesét, a Napolit látja vendégül. Manchester City - Napoli 20.45
hatharom-tipp: 1
Roberto Mancini gárdája lehengerlően startolt a Premier Leauge-ben, Edin Dzeko és Sergio Agüero személyében pedig két kiváló formában lévő klassziscsatára is akad. A City az idei szezonban vérmes célokat tűzött ki maga elé, így a PL-ben és a BL-ben is a végső győzelemért szállnának harcba. A Napoli egy simának tűnő mérkőzésen a hétvégén 3-1-re verte idegenben a Cesenát - vagyis jó előjelekkel várhatja az angliai kiruccanást. A két gárda az előző pároshoz hasonlóan még soha nem találkozott egymással, vagyis a csoport másik derbijéhez hasonlóan itt is "első randira" kerül sor.

B-csoport

A francia bajnok Lille az orosz Premjer Liga ezüstérmesét, a CSZKA Moszkvát fogadja. Lille - CSZKA Moszkva 20.45
hatharom-tipp:x
Az oroszok a legutóbbi bajnokijukon nagy meglepetésre 4-0-ra kikaptak a városi Dinamótól, míg a franciák idegenben fektették két vállra a St. Etienne-t. Mivel ebben a négyesben szerepel az olasz Internazionale is, a két együttes számára az előzetes esélyek alapján a második hely lehet a realitás, ezért rögtön az első fordulóban kulcsfontosságú mérkőzést vívhatnak egymással. A franciáknál pályára léphet a Liverpooltól igazolt Joe Cole is, akitől nagyon sokat várnak a Lille együttesénél.

A csoport egyértelmű favoritja, a 2010-es győztes Inter a török Tranzbonsport látja vendégül a San Siróban. Gasparini fiai szombaton a Palermo otthonában egy gólgazdag találkozón maradtak alul, ami miatt sokan máris kongatják a vészharangot a milánóiakkal kapcsolatban. Internazionale - Trabzonspor 20.45
hathartom-tipp:1
A javításra nem is adódhatna jobb alkalom, mint az elitliga, a török pontvadászat ezüstérmese ellen pedig illik begyűjteni a három pontot a fekete-kékeknek.  Az olaszok nagy nyári szerzeményére, Diego Forlánra azonban a szakvezető nem számíthat, az Atléticótól érkező uruguayi a szabályok értelmében ugyanis majd csak az egyeneskiesés szakaszban léphet pályára új csapatának színeiben.

C-csoport

Rooney és társai újabb győzelemre készülnek
A játéknap legnagyobb rangadóját a Manchester United portugáliai vendégjátéka jelenti, Sir Alex Ferguson csapata a Benfica együtteséhez látogat. Benfica - Manchester United 20.45
TV: Digisport Plus
hatharom-tipp: 2
Az angolok - városi ellenfelükhöz hasonlóan - szenzációsan kezdték az új idényt, az Arsenalt és a Boltont is már-már tökéletes játékkal verték tönkre. A sikerekben óriási szerepe van Wayne Rooneynak, aki amellett, hogy klubcsapatában is villog, a válogatottban is eredményes tudott lenni. A közelmúltban hajbeültetésen átesett csatár igazi vezéralakja a "Vörös Ördögöknek", ha neki megy a játék, akkor a csapatnak sincsenek gondjai. A találkozó érdekessége, hogy az angoloknál több olyan labdarúgó is keresi a kenyerét, aki korábban a portugál bajnokságban játszott. Nani és Anderson egykoron a Sporting, illetve a Porto együttesét erősítette, így jól tudják, milyen érzés ellenfélként pályára lépni a Fény Stadionjában." Ez a Benfica erősebb, mint az a Porto, amiben én játszottam. Folyamatosan erősödnek, és egyre tapasztaltabbak lesznek, ráadásul van egy remek edzőjük - nehéz dolgunk lesz ellenük" - mondta a brazil középpályás. Jorge Jesus irányításával valóban szép sikereket ér el a lisszaboni gárda, és ugyan nem olyan komoly tényező az európai futballban a Benfica mint Eusébio korában, azért egy Európa Liga-elődöntő és egy ezüstérem összejött tavaly a "sasoknak".  A két gárda a 2005/2006-os és a 2006/2007-es szezonban is egy csoportba került a BL-ben, és ugyan azóta történt némi mozgás a keretekben, nem lesz ismeretlen egymásnak a két fél. Akkoriban sok babér nem termett a portugáloknak az angolok ellen, a Manchester United legutóbbi lisszaboni látogatásakor Luis Saha góljával begyűjtötte három pontot. Hogy ezúttal is sikerül-e nyerni a Unitednek a Benfica otthonában, azt 20.45-kor kezdődő ÉLŐ szöveges tudósításunkból megtudhatod!

Basel - Otelul Galati 20.45
hatharom-tipp:1
A csoport másik mérkőzésén a svájci Basel a BL-újonc Otelul Galati csapatát látja vendégül. A helvétek már rutinos nemzetközi kupacsapatnak számítanak, míg a románok egyelőre amolyan "fekete lóként" vághatnak neki a legrangosabb európai sorozatnak. Alexander Freitől és társaitól láttunk már bravúrgyőzelmeket, a szerdai azonban inkább a kötelező kategóriába lenne sorolható.

D-csoport

A Real Madrid csapatánál a karrierje 500. tétmérkőzésére készülő Cristiano Ronaldo mellett a másik slágertéma a csapat piros színű idegenbeli szerelése. Dinamo Zagreb - Real Madrid 20.45
Tv: DigiSport
hatharom-tipp:2
A királyiak történetük során két alkalommal léptek pályára ebben a szokatlan színben (1971, 1973), és mind a két alkalommal pórul is jártak. A balszerencsét hozó dressz ellenére a horvát Dinamo Zagreb ellen egyszerűen nem engedheti meg magának a botlást José Mourinho legénysége, - habár a legendás Makszimir-stadion hangulatát és a déli mentalitást ismerve nem lesz könnyű dolga a madridiaknak -, óriási meglepetés lenne, ha nem győztesen hagynák el a játékteret.
 
Jóval izgalmasabb összecsapásnak ígérkezik az Ajax és a Lyon párharca. A holland aranyérmes múltját senkinek nem kell bemutatni, de nyilvánvaló, hogy a mostani gárda fényévekkel van a BL-győztes csapattól. Ajax - Olimpique Lyon 20.45
hatharom-tipp:x 
Az amszterdamiak számára már a továbbjutás is komoly fegyvertény lehetne a csoportból, de ebben leginkább a francia együttessel vívhatnak majd nagy párbajt. A lyoniak évről évre kénytelenek komoly veszteségeket elkönyvelni a keretet illetően, de azért Michel Bastos, Lisandro Lopez vagy Yohann Gourcuff személyében akadnak nemzetközi szinten is kiemelkedő képességű labdarúgóik. A rutin mindkét oldalon megvan, az állomány talán a franciáknál erősebb, ám a hazai pálya és a közel 55 ezer néző az Ajax malmára hajthatja a vizet.