Mi változott egy év alatt? Tavaly Rafael Nadal tarolt a Grand Slam-tornákon (Roland Garros, Wimbledon és US Open-siker), idén Novak Djokovics (Austral Open, Wimbledon, US Open-elsőség) találta meg formáját, és játszik 2011-ben (szinte) verhetetlenül. A szerb kvalitásait korábban is mindenki elismerte, azonban formaingadozása, kiegyensúlyozatlan játéka, illetve kondicionális állapota miatt a "cél" előtt rendre elbukott. Úgy tűnik, a teniszvilág parodistája e három negatív tényezőt maga mögött hagyta, ha kell, a szerencse is az ő oldalára áll. De mi történt Nadallal?
A spanyol technikailag ugyanazt a játékát hozta az idei döntőben is, mint tavaly, ugyanolyan elánnal védekezett és ütött el a röptézni kívánó Djokovics mellett. Látványos labdameneteket nyert, talán csak a szervája volt hatástalanabb, mint tavaly. „Sokkal agresszívebben kell játszanom, támadnom kell a labdamenetekben” - adta ki önmaga számára az ukázt Nadal a döntőt megelőzően, más kérdés, hogy Novak Djokovics is hasonló taktikával lépett az Arthur Ashe aréna beton borítására. Ha Djokovics győzelmét egy mondatban kellene indokolni, akkor a szerb sikerét Nadal kíméletlen pörgetéseinek kezelésében látom. A majd fejmagasságig felvágódó labdákat magabiztosan terelte vissza Djokovics ellenfele alapvonalához, aki így nem került tempóelőnybe, nem tudott fellépni a T-vonalig, hogy onnan tenyeressel befejezhesse a gémet.
Mi több, a világelsőnek sikerült akaratát érvényesítenie az alacsonyabb sebességgel, ám a jó magasra pördülő labdákat nem egyszer megtámadta, Nadalt remekül kényszerítette védekezésre. A fonákütésben kreatívabb Djokovics bővebb repertoárral várta az ütéseket. Mindkét klasszis erénye, hogy szorult helyzetekből is remekül kontrázik vissza, olykor nyerővel megfordítva a labdamenet erőviszonyait. Ebben fejlődött talán legtöbbet Djokovics játéka, a szerb korábbi önmagához képest két-három fokozattal feljebb kapcsolta a sebességet, reakcióideje csökkent, így tulajdonképpen a világ legjobban védekező játékosának tartott Nadal egyenrangú partnere lehetett. Mivel támadásban sokkal precízebb és agresszívebb játékot mutatott be, nem is volt kérdés, hogy ki nyeri az idei tornát.
Nadal legnagyobb hibája a nyögvenyelős adogatójáték volt. Első szervákból a pontok felét szerezte meg, nem véletlen, hogy közel kétszer annyi bréklabdánál kellett „tüzet oltania”, mint riválisának. Az nyilvánvaló volt, hogy nem bődületes ászokkal fog Djokovics fölé kerekedni, de fontos helyzetekben inkább kettős hibák jöttek, mint fogadhatatlan adogatások. A statisztikák is arról árulkodnak, hogy a végső győztes nem bízott semmit a véletlenre, be akarta darálni Nadalt. Ugyan 24-gyel (!) több ki nem kényszerített hibája volt, de ez az adat most nem a dekoncentráltságot, hanem egy stílusbéli tudatosságot tükröz. Ugyanis ezek mellé 22-vel több nyerő ütés is társul, vagyis egy előre eltervezett koncepció érvényesült, a bátrabban játszó támadójáték diadalmaskodott.
A dolog azért nem ilyen egyszerű. Két fontos faktor, a lélektani tényező, illetve a szerencse is a szerb oldalán volt ezen a tornán. Maga is bevallotta, hogy a Roger Federer elleni első meccslabda hárításához bizony nagy mázli kellett. (Emlékeztetőül: 40 – 15-nél Federer szerválhatott a mérkőzésért. Az első adogatásba minden mindegy alapon csapott bele Djokovics, a labda irdatlan erővel, védhetetlenül vágódott az oldalvonalra, természetesen a svájci térfelén.) Halkan megjegyzem: a másodikhoz is, mert a korábbi világelső nyerőnek szánt ütése épp a háló tetején pattant meg. Mindkét esetben centik döntöttek, méghozzá a US Open idei bajnokának javára. Botorság lenne azt állítani, hogy a Nadal elleni döntőt Djokovics szerencsével „húzta be”. Nincs is így. Viszont a sorozatos, olykor szerencsés győzelmek miatt nagy lélektani fölényben játszhatott, és játszott is, Nadal önbizalmát bizony kikezdhette az idei sokadik Djokovicstól elszenvedett vereség. Pláne a tegnapi. Fontos momentuma volt a meccsnek a második szett 3. géme, Nadal brékelőnnyel, 2-0-nál szerválhatott. A 17 percig tartó, gigászi adogatójátéka alatt Nadal többször megrogyott, majd felállt, több bréklabda hárítása után a döntő leglátványosabb labdamenete végén a lecsapást a hálóba vágta, mintegy szimbolikusan jelezve: itt ma én nem nyerhetek.
Aztán nem így történt, a fejben kivéletesen összeszedett spanyol teniszező tie-break után hozta a 3. szettet, viszont a (lelki)erő elfogyott, és a technikai fegyelmezettség sem volt már a régi, a sorozatos hibáknak, illetve Djokovics tempónövelésének köszönhetően a szerb majd minden labdamenetben pozíciós előnybe került, és simának mondható 6-1-gyel nyerte is az utolsó szettet, így a mérkőzést is.
A sajtótájékoztatón Nadal az elhibázott lehetőségeket, a rossz szervákat és ellenfele return-játékát (naná!) emelte ki. A wimbledoni fináléhoz képest most sokkal jobban érezte magát a pályán, úgy gondolja, hogy tudásban közelebb került ellenfeléhez. Sikeres szezont zárhat, nyert egy Grand Slamet, játszott három döntőt, most visszatér Spanyolországba, hogy kipihenje az izzasztó GS-szezont. Djokovics a magánélet és sportkarrier megfelelő egyensúlyba állítását emelte ki, véleménye szerint a pályán elért siker csak akkor lehetséges, ha adott az egészséges és örömteli szakmai és érzelmi háttér. Mit lehet erre mondani? A tavalyi Nadal éve volt, az idei Djokovicsé. És jövőre?