Kajak-kenu

Állami elismerés a legjobbaknak

Oklevéllel köszöntötte a nemzeti erőforrás miniszter a szegedi világbajnokság érmes sportolóit, illetve az őket felkészítő edzőket.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter oklevéllel ismerte el a szegedi MOL Kajak-Kenu Világbajnokságon érmet szerzett magyar versenyzők és az őket felkészítő edzők munkáját. A miniszter azt mondta, hogy ezúttal nemcsak az eredmények, hanem a rendezés sikere is örömet okozott.

„A kormány a legfontosabb feladatok közé helyezte a sportot, ezért is segített és adott több száz milliós támogatást a pálya felújításához és a vb lebonyolításához. Magyarország kiváló házigazda volt, mindenkinek gratulálok, aki részese volt ennek a sikernek" - fogalmazott köszöntőjében Réthelyi Miklós.

Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős helyettes államtitkára a versenyzők, az őket felkészítő szakemberek, valamint a szervezők munkáját is megköszönte.

„Egyrészről Magyarország nagyon jó házigazdának bizonyult, köszönhetően a szervezők munkájának, másrészről viszont a versenyzők szerencsére nem mindig voltak udvarias vendéglátók. A sportolóknak jó mentális és fizikai egészséget kívánok az olimpiáig, ami a kormány része a felkészülésben, azt meg fogjuk oldani" – mondta pohárköszöntőjében Szekeres Pál.

Az egyik dunai állóhajón megrendezett ünnepségen a friss magyar világbajnokok közül részt vett Kozák Danuta és Szabó Gabriella, a Tóth Dávid, Kulifai Tamás páros, valamint Szabó Sándor. A bronzérmesek közül pedig Medveczky Erika, Sarudi Alíz, Takács Kincső, Baravics Gyöngyvér, Németh Szabolcs, Sáfrán Mátyás és Pál Bence jelent meg az ünnepségen.

A magyar válogatott hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel, valamint a paraszámokban egy-egy arannyal és bronzzal zárta a szegedi világbajnokságot.