Olasz Nagydíj

Vettel nagy előnnyel nyerte az időmérőt Monzában

A vb-címvédő német Sebastian Vettel indulhat az élről vasárnap az Olasz Nagydíjon. A Red Bull pilótája mögött a szombati időmérő edzésen a brit Lewis Hamilton (McLaren) végzett a második helyen és csapattársa, a szintén brit Jenson Button lett a harmadik.

Vettelt Monzában sem tudták megszorongatni

1. szakasz

Jarno Trulli, a mezőny egyik olasz pilótája gurult elsőként a pályára a kvalifikáción a Lotus-Renault-val, majd sorban jöttek a többiek. A "nagyok" közül először a Magyar Nagydíj győztese, Jenson Button állt az élre 1:24.872-vel, majd Vettel 1:24.002-t futott, Hamilton feljött a 3. helyre. A Red Bull második pilótája sokáig bennmaradt a bokszban, végül 10 perc után a hetedik legjobb idővel kvalifikálta magát a Q2-be.

Pastor Maldonado a Williams-Cosworth-al megpördült a Parabolika kijáratánál és nekicsapta autóját a szalagkorlátnak. Hamilton visszavetette az első helyet, utána Vettel, Button, Alonso, Petrov, Massa, Rosberg, Webber, Schumacher volt a sorrend. A kiscsapatokat ezúttal nem veszélyeztette a 107 százalékos szabály, mindenki a határon belül volt. Kiesett, vagyis a holnapi futamon a 18-24. helyről Alguersuari, Trulli, Kovalainen, Glock, D'Ambrosio, Ricciardo és Liuzzi rajtolhat.

A Ferrari-bokszban egyébként feltűnt az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az olasz Fabio Capello.

2. szakasz

Előbb Button, majd 1:23:105-el, a délelőtti szabadedzéssel szinte azonos eredménnyel Vettel volt a leggyorsabb. Nico Rosberg némileg meglepően feljött a címvédő mögé, majd Button visszaelőzte Rosberget. A Red Bull, a McLaren, a Ferrari, a Mercedes és a Renault pilótái közé senki sem tudott beékelődni az első tíz hely valamelyikére, Bruno Senna 10. helye azonban nem volt bebiztosítva, Di Restával csatázott, végül a brazil jutott be a záró szakaszba. Hamilton feljött a harmadik helyre, nagyon úgy tűnt, hogy a Red Bull és a McLaren között dől el a pole pozíció sorsa. A 11-17. helyen Di Resta, Sutil, Barrichello, Maldonado, Pérez, Buemi, Kobajasi osztozkodott.

3. szakasz

A Ferrariban nem volt erő ahhoz, hogy felvegyék a versenyt a McLarennel és a Red Bullal, Vettel 1:22:613 perces körével vezetett, Hamilton alig lemaradva volt a második (1:22:725). A McLaren és a Ferrari pilótái, majd Vettel is a boxba hajtottak új szett abroncsokért, az adok-kapokból Sebastian Vettel jött ki győztesen, ismét a Red Bull nyerte az időmérő edzést, ahogyan eddig minden futamon. A címvédő fél másodpercet vert a második Hamiltonra.

Vettel mellől a két McLaren indul a futamon, Schumacher megverte a közepes keveréket használó Rosberget, ahogyan Vettel is Webbert. Button érdekes módon nem fejezte be utolsó gyorskörét, a bokszba hajtott. Petrov a 7. lett, Senna nem hajtott ki a Q3-ra.

A futamot holnap 14 órától rendezik az Autodromo di Monzán.

Olasz Nagydíj, Monza
Időmérő edzés, végeredmény:
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:22.275
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:22.725
3. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:22.777
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:22.841
5. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:22.972
6. Felipe Massa brazil Ferrari 1:23.188
7. Vitalij Petrov orosz Renault 1:23.530
8. Michael Schumacher német Mercedes 1:23.777
9. Nico Rosberg német Mercedes 1:24.477
10. Bruno Senna brazil Renault idő nélkül
11. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:24.163
12. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:24.209
13. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 1:24.648
14. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Cosworth 1:24.726
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:24.845
16. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso-Ferrari 1:24.932
17. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:25.065
18. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:25.334
19. Jarno Trulli olasz Lotus-Renault 1:26.647
20. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1:27.184
21. Timo Glock német Virgin-Cosworth 1:27.591
22. Jerome D'Ambrosio belga Virgin-Cosworth 1:27.609
23. Daniel Ricciardo ausztrál Hispania-Cosworth 1:28.054
24. Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 1:28.231