Debrecen

Kondás Elemér szerint igazságos eredmény született Siófokon

Az OTP Bank Liga 8. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén a listavezető Debrecen 0-0-ás döntetlent ért el a Siófok otthonában, Kondás Elemér szerint igazságos pontosztoszkodás született.

A Debrcen ugyan megőrizte veretlenségét, de nyolc mérkőzést követően már nem száz százalékos, a Siófok ugyanis a Videoton után a bajnokság másik esélyese ellen is gólnélküli döntetlenre végzett. 

"Bebizonyosodott, hogy a Siófok szervezett csapat, hiszen kevés lehetőséget tudtunk kialakítani – mondta Kondás Elemér, a DVSC-TEVA szakvezetője. – Az első félidőben volt inkább több olyan szituáció, hogy ha jobban megoldjuk, akkor helyzet lehetett volna belőle. Inkább mezőnyjáték folyt a pályán, úgy érzem, az eredmény reális."