Bolton

Előbb-utóbb nem elégszem meg a kupameccsekkel - Bogdán Ádám

A magyar válogatottban eddig két mérkőzésen szerepelt Bogdán Ádám, aki klubjánál, a Boltonnál második számú kapusnak számít Jussi Jaaskelainen mögött. Saját bevallása szerint azonban nem elégszik meg ezzel a szereppel, és küzd azért, hogy ő védhessen a Wanderers bajnoki mérkőzésein.

Bogdán Ádám végez el kirúgást a Bolton Wanderers egyik FA Kupa-mérkőzésén 2009-ben

"Van esélyem arra, hogy én legyek az első számú kapus, hiszen már én vagyok az, aki rendre leülhet a cserepadra. A kupákban már többször is megkaptam a lehetőséget a védésre, és a menedzser, illetve a teljesítményem dönti majd el, hogy átvehetem-e Jussi posztját. Előbb-utóbb nem lesz elég számomra, hogy kupamérkőzéseken védhetek, és már most is azon dolgozok, hogy megváltozzon a helyzetem. Azt azonban egyelőre nem tudom, hogy ez mikor történhet meg" - hangzott Bogdán ambiciózus nyilatkozata a jelenlegi helyzetéről.

A kapus beszélt arról is, hogy csapatának milyen esélyei lehetnek ebben a szezonban, illetve arról is, hogy ki nyerheti meg a bajnokságot: "Ha koncentrálunk, és nem felejtjük el, hogy egy kis csapat vagyunk, jó helyen végezhetünk - nem úgy, mint tavaly, amikor elrontottuk a szezon végét. Összességében úgy tűnik, hogy a két manchesteri klub nagyon erős, és ők küzdenek majd a bajnoki címért. A Chelsea kerete is erős, de ők nem kezdtek jól. A szezon azonban nagyon hosszú."