US Open

Andy Murray elődöntős a US Openen

  • VNA

A US Open pénteki napján a férfiaknál két negyeddöntőt terveztek a szervezők, melyek közül a Murray – Isner találkozó ért véget elsőként.

A negyedik helyen kiemelt Andy Murray ugyan nem játszott még igazán jól a US Open idei kiírásában, de mégis bejutott a legjobb négy közé. A pénteki programban szerepelt ugyanis az a negyeddöntő mérkőzés, ahol az első Grand Slam győzelmére készülő Murray egyetlen bréklabdáját kihasználva 52 perc alatt került előnybe (7-5) az amerikai John Isner ellen. A második szettben mindketten jól adogattak, de Murray ezúttal is elvette egyszer Isner adogatását, így 6-4-es sikere után már kétszettes előnye volt.

Andy Murray örül a John Isner elleni mérkőzésén a US Open negyeddöntőjében 2011 szeptemberében

A harmadik játszmában a 206 centimétere magas, élete első Grand Slam negyeddöntőjét játszó Isner is tudott végre brékelni, aki 6-3-al szépített. A negyedik szettben aztán mindenki hozta a saját adogatását, így végül a rövidítés döntött a játszma sorsáról, amelyben Murray (7-2) koncentrált jobban, így végül négy játszmában 3 óra 24 perc alatt megnyerte a mérkőzést. Ellenfele majd az Andy Roddick - Rafael Nadal negyeddöntő párharc győztese lesz az elődöntőben.

Murray számára eddig remekül alakul az idei év, hiszen most sorozatban tizedik győzelmét szerezte meg, ráadásul idén valamennyi Grand Slam tornán eljutott legalább az elődöntőig. Ő lehet Fred Perry 1936-os sikere után az első brit teniszező, aki megnyeri a US Opent, igaz ehhez még két kőkemény mérkőzést kellene megnyernie. Érdekesség, hogy Murray pontosan egy héttel ezelőtt, a US Open második fordulójában Robin Haase ellen még kétszettes hátrányban is volt, az ott 0-2-ről megfordított meccse után pedig most már akár a torna győzelemre is lehet esélye.

US Open negyeddöntő
Andy Murray (brit, 4.) - John Isner (amerikai, 28. ) 7-5, 6-4, 3-6, 7-6